Tizedik rész

- Gyááá!!

- Nekem ne siránkozzon kadét ha még egy ilyen egyszerű logikai feladatot sem tud megoldani! Ne támaszkodjon mindig másra, mert így szoktak meghalni a legtöbben. – ennél a mondatnál a szeme mintha egy kicsit elsötétült volna engem pedig kirázott a hideg. Mennyi fájdalmon mehetett keresztül egy profi, míg végignézte, hogy a barátai meg társai meghalnak…vajon ő hány embert hagyott ott, mert látta már semmi esélyük?

- Igenis. – határozottan néztem a szemébe amitől kicsit felemelte a szemöldökét. Újabb adag feladatokat oldottam meg addig míg le nem zsibbadt az agyam, de a tizedes akkor se engedte, hogy abbahagyjam. Tovább tolt a cél felé, ami miatt nagyon hálás vagyok neki. Ha ő nem idegesítene folyton akkor ki tenné meg helyette?

- Kadét már megint mi a szarért mosolyog?! – felbátorodva néztem ideges szemébe majd meghajoltam előtte, ettől hátrébb lépett, szerintem most már teljesen azt gondolja, hogy elmentek nálam otthonról.

- Köszönöm amiért megteszi ezt, uram. Én nagyon hálás vagyok ezért.

- Tch nehogy már elbőgje magát kadét…MIT MONDTAM AZ URAMRÓL?!     

   

Az első hét után mintha hozzá szoktam volna ehhez a bánásmódhoz, és magához az emberhez is, ugyanis azt vettem észre, hogy már nem tudott olyan könnyen megfélemlíteni, mint eleinte. Egyre jobban megismertem a bogarait és ettől valahogy emberibben tudtam rá nézni. Eddig ha hallottam róla mindig egy érzéketlen robot jutott eszembe, aki semmi másra sem jó csak arra, hogy eltávolítsa a titánokat az emberek útjából. Mindenki úgy állította be mintha egyszerűen fel tudna áldozni bárkit a céljai elérésének érdekében, de erről szó sincs. Míg a kiképzés tartott nem egyszer hozta szóba a társait és a rangban kisebbeket nála, még akkor is ha általában szitkozódva, de előttem nem tudta palástolni a szemeivel pontosan mire is gondolt. Felnézett rájuk, és bármikor megmentené őket ha arról lenne szó. Ilyenkor a szívem mindig boldogan kezdett dobogni…aztán hirtelen hozzám vágott egy fa darabot amit sikeresen kikerültem a Manőverek segítségével. Igazi kardok helyett ágakat használtunk, így spóroltuk a valódi fegyvereken, ha már a gázzal nem tudtunk. Az elkövetkezendő hetekben inkább erre koncentráltunk, és arra hogyan alkalmazzam a megtanult elemeket miközben harcolok.

- Hogy állsz?! – meglepetten néztem le rá, mivel a talajról figyelt fel rám. Éppen felvettem a pozíciómat mielőtt támadni akartam, de ez úgy tűnik nem tetszett annyira neki, nem mellesleg majdnem el is estem mivel nem magázott, mint ahogy eddig tette. – Gyere már le!

- Jövök! – leugrottam mellé a földre, és pislogva néztem most milyen büntetést kapok.

- Állj be ahogy fent is tetted. – ugyanúgy beálltam, majd meglepetten sikoltottam mikor a hátam mögé lépett, és a lábával arrébb rúgta a sajátomat. – Ne ordibálj úgy mint egy sakál, megsüketülök idő előtt! Na ide figyelj, megmutatom hogy kell normálisan beállni úgy, hogy ne vágd el a kicseszett vénáidat miközben a kardokat tartod.

- Eeeh?! De hát a múltkor még te is pont ugyanígy…

- Te hígagyú! Nem azt mondtam, hogy rossz ahogy csinálod, bár Erwinnek biztos nem tetszene amilyen precíz…azt mondtam, hogy megmutatom hogy kell úgy fogni nehogy megöld magad.

- Oh, igen. – beleharaptam alsó ajkamba, és engedtem végezze a dolgát, de minden egyes érintésénél megfeszültek az izmaim.

- Lábadat tedd hátrébb, a súlyodat pedig helyezd a talpadra ami előrébb van, mert ha rohansz úgy nagyobbat tudsz dobbantani és messzebbre szállsz, világos?

- Mhm…

- ÉRTHETŐBBEN!

- Igeeen. – sikoltottam fel megint ijedtemben, ha így folytatja komolyan szív infarktust kapok hamarosan.

- Rendben, akkor a kéznél – megfogta a hátsó és az előrébb lévő kezemet, ettől pedig megint megfeszültek az izmaim –, engedd el a botokat hátrébb, így távolabb vannak a vénáidtól, és nem kell öngyilkos merényletet csinálj. Értve vagyok?

- Igen… - nyeltem egyet kétségbeesetten.

- Tch, lássam mennyire. Menjünk előre.

Újra megrohamoztuk az erdőt gyakorolva a precíz landolást meg az elindulást, amikbe beleesik a támadások ismétlése is. Megtanított arra hogyan kerüljem ki egyszerűbben a fákat, és miként tudnám megölni a titánokat miközben forgok. Ez elsőre elég könnyűnek tűnt csak azt elfelejtettem számításba venni, hogy mielőtt forgolódok nézzek körbe pontosan hol is van a közelemben fa... Sikeresen nekimentem az egyiknek, ettől pedig lejjebb estem három fa ágnyit, majd megkapaszkodtam a Manőver segítségével. Mikor megfordultam egy cseppet sem nyugodt Levivel találtam szemben magam, aki épp a halántékát dörzsöli frusztrációjában, aztán mellém jön az egyik fához, hogy onnan ordibálja le a fejemet. Ügyesen felmásztam mellé és vártam mutassa meg újra, de e helyett kikezdett oktatni min kellene változtassak, és ne is számítsak arra, hogy újra megpördül a levegőben, mivel már elsőre meg kellett volna tanuljam. Kényszeredetten utánoztam ott a mozdulatait ahol csak tudtam, de alig tanultam meg egyet már rögtön jött a következővel, ennek mégis mennyi trükkje van?

- Egyszer…azt mondták nekem régebben, hogy túl sok fölösleges mozdulatom van, és ezzel elhasználom hamar a gáz tartalékomat. Leszartam. – valahogy sejtettem, gondoltam magamban. – Ennek ellenére tovább fejlesztettem, és most is ugyanúgy mozgok mint évekkel ezelőtt annyi különbséggel, hogy ugyanazzal a mozdulattal három titánt ölök meg egyszerre, míg régebben csak egyet.

- Oh… - a szemeim csillogtak az izgalomtól, azt se tudtam pontosan miért mondja el ezt nekem, míg rá nem világított, mintha a gondolataimban olvasott volna.

- A te feladatod is a következő, kitalálni hogyan fejleszd tovább a mozdulatokat. Hiába tanulsz el mindenkitől pár lépést ha nem fejleszted tovább a szarnak se lesz jó, szóval bent fogok várni. Ez a mai nap a tiéd, mire este visszajövök remélem már meg lesz az új támadásod.

- Hai (igenis) .

Egyedül ültem a földön, és keményen gondolkoztam azon hogyan is tudnám eredetivé tenni az, úgymond, ellopott lépéseket, de a végére megfájdult a fejem ezért inkább úgy döntöttem nem gondolkozok csak egyszerűen megrohamozom a fákat, és úgy fogok támadni ahogyan éppen jön, ha meg véletlenül túlságosan ragaszkodok egyik támadási formához gyorsan átalakítom ott helyben. Jobb ötletem nem támadt. 
Össze-vissza ugráltam a fákon, majd mikor úgy gondoltam támadok rögtön végrehajtottam a bemagolt tanításokat. Ezzel csak az volt a baj, hogy annyira megtanultam, hogy mostanra nehéz már átalakítanom őket. A nap égette a fáknak a lombjait én pedig elkeseredetten néztem felfelé. Néha egy-egy napsugár kiköszönt a levelek mögül, és megvilágította izzadt arcomat. Behunytam a szemeimet hátha úgy könnyebben jön az ihlet. Még egyszer átgondoltam a döntéseimet, estére mindenképp ki kellett találnom valamit ami hasznos és egyedi, de oly annyira, hogy még a tizedes se tudjon semmit se bele kötni.

Az ég olyan vörös lett akár a vér. Még pár óra és jön Levi ellenőrizni, de nem engedtem meg neki, mivel megelőztem még mielőtt kijöhetett volna. Kitártam a kunyhó ajtaját beengedve a világosságot. Levi épp unottan lapozgatott egy vastag kötetet tele kézzel írott papírokkal, majd unottan felnézett mikor rájött nem a szél miatt nyílt ki ilyen hirtelen az ajtó. Nem szóltam semmit csak visszafelé sétáltam az erdőhöz ő pedig kifejezéstelen tekintettel jött utánam, még csak nem is kíváncsi mire jutottam? Ez eléggé lelombozó. Elindította a 3D Manőverjét és felugrott az egyik fára majd utánam ordított mire várok, mert neki még azt a dokumentumot el kell olvasnia. Idegesen követtem példáját, de alig értem fel a vaskos ágra ő rögtön ott hagyott, hogy beljebb menjen a sötétedő területre, mikor egy határozott mozdulattal hirtelen megfordult és egy jó nagyot ütött az arcomba a botjával.

- Tch, ezért kellett annyit várnom, hogy még egy alapfok… - még mielőtt tovább mondhatta volna a szitkozódásait ember feletti sebességgel megtámadtam hátulról és visszaadtam az ütést amit ő okozott nekem. Reméltem így rájön, hogy nem vagyok már akkora amatőr hozzá képest mint amikor először megérkeztünk. Akkor még a lóra se mertem felülni, most már  viszont komolyan próbára tettem én is és ezt örömmel vettem észre. Legalább meglátszott a sok edzés amivel kisegített, plusz még az éjjeli ráadás amit magam miatt tettem. Hiába, a rossz szokásokat nehezen adja fel az ember.

Fáradtan mentünk vissza a kunyhóhoz. A lábam remegett a kimerüléstől, ezért úgy döntöttem aznap éjjel biztos nem fogok kimenni, mert most már számomra is emberileg lehetetlen megoldanom. Valamikor ki kell pihenjem magam, mivel az edzés ahogy a végére közeledik annál nehezebb kezd lenni, én meg már lassan az erőm végénél tartok. Ez abból is látszott mikor a ház előtt hirtelen a lábaim úgy döntöttek feladják a szolgálatot és megpihennek a jó koszos földön. Idegesen dörmögtem miközben megpróbálta felállni, de csak nem ment. Levi kifejezéstelen tekintettel hátra fordult majd megállt és az ajtóból nézte szerencsétlenkedésemet, mígnem megkérdezte szépen „ mi a szart csinálok”.

- Uh, menj csak be…mindjárt jövök csak előtte pihenek picit.

- Tch, csak a gondom van veled amióta a nyakamra sóztak és most még jobban összepiszkolódom miattad, kadét, szóval légy hálás.

- Huh? – megdermedten figyeltem ahogy mellém sétált és megragadta a vállamat a kezével, így vonszolt el egészen a fürdőszobáig. Mikor láttam hogy be akar rakni a kádba rögtön megtaláltam az addig elvesztett hangom. – Aaah, arigatou (köszönöm), de ennyi elég is lesz. Most már menni fog.

- Mire kijössz tiszta legyél, ha nem akkor rád zárom az ajtót! – és ezzel be is csapta.

Frusztráltan merültem bele a habok közé. Azt hittem le fog nyugtatni ahogy a meleg víz hozzásimul a bőrömhöz és megtisztít az esetleges vértől meg sártól, de ennek az ellenkezője történt. Iszonyatosan fájt mikor a nyers sebhez ért a forró víz, fájdalmamban fel is szisszentettem, majd gyorsan lemerültem, hogy legalább hamar túl legyek rajta.
Idő közben az arcom eltorzult a frusztrációtól, milyen dolog az már, hogy megfenyegetnek tisztálkodjak meg jól? Ha nem mondja akkor is azt tettem volna, ki akarna szutykosan lefeküdni aludni? Grruumpbl…a gyomrom nem tetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nem kapott ételt már lassan 6 órája. Őszintén szólva el is felejtettem, annyira belemerültem a csatázásba és gyakorlásba. Igazából nem is mertem volna Levi arca elé menni amilyen szinten voltam délután, még a végén kiküldött volna vagy egyenesen haza.