5

Sho sensei a világ legaranyosabb tanára! Az órán végig odafigyelt mindenkire, mint ahogy én is rájöttem, pontosan a szervezésekről szól ez a helyiség, méghozzá elég fontos a mi szerepünk, mivel mi szoktuk megcsinálni a sulis programokat ami minden évben más, így fenntartjuk a jó kapcsolatot a többi osztállyal meg a külsősökkel. Idén három komolyabb ünnep lesz, az első júliusban, mielőtt vége lenne az első félévnek tartunk egy nyári fesztivált a dísztermünkben ahova lehet másokat is hívni, a második decemberben egy karácsonyi, ugyancsak a díszteremben, végül az utolsó márciusban év vége előtt, ami az udvaron lesz tartva ahova külsősök fognak jönni mi pedig programokkal vendégeljük őket, hogy lássák milyen jó ez az iskola, így hátha többen jelentkeznek legközelebb. Mivel három hónapunk van kidolgozni az elsőt már most nekiláttunk a témának a kitalálására, de ezzel az egész időnk elment, ennek ellenére nagyon élveztem az ismerkedést meg persze az osztályfőnököm jelenlétét. Végig zakatolt a szívem, már-már attól féltem ki fog robbanni a testemből, végképp akárhányszor rám pillantott a tanárunk, úgy éreztem magam mint egy kisgyerek amiért ennyire elgyengülök már csak a pillantásától. Sóhajtva pakoltam össze a dolgaimat miközben a legtöbben már kifelé mentek.

- Handa, maradj még egy kicsit kérlek. – megnyaltam a számat, és mosolyogva fordultam vissza hozzá.

- Igen sensei?

- Meg szeretnélek kérni egy fontos feladatra, elfogadom ha nem akarod bevállalni, de szerintem te birkóznál meg vele a legjobban, főképp mivel Haruka-san idén fog végezni valakinek pedig át kell vennie. Tehát igazából… - heherészve átnyújtott nekem egy lapot –, azt szeretném ha te lennél a fő szervező, persze rajtam kívül. Őt most inkább kímélném a nehezebb munkától.

- Oh… - átvettem tőle a lapot, magamban gyorsan megdicsértem a kezeimet amiért nem remegtek –, persze, így is rengeteg időm van.

- Nem kötelező, kereshetek mást is, csak annyi, hogy te vagy a legrátermettebb. De ha a tanulás, barátaid vagy…a kapcsolatod megakadályoz azt is megértem. – nagyokat pislogva néztem ahogy a tanár mosolyogva figyel, testét nekitámasztotta az ablak keretéhez, kezeit pedig keresztbe rakta a mellkasánál, így a nap gyönyörűen megvilágította a szőke tincseit. El kellett fojtanom egy sóhajt amiért ilyen közel van…

- Minden rendben, barátom meg amúgy sincsen.

- Oh~ ez érdekes, miért nincsen, ha nem haragszol meg amiért ennyire privát helyen tapogatózok… - barna szemei csillogtak én pedig éreztem ahogy az egyenruhám kezd kényelmetlenül meleg lenni. Nagyot nyeltem, és válaszra nyitottam a számat mikor kopogást hallottam az ajtóból, bár az teljesen nyitva állt. Akise egy félmosollyal az ajkán nekidőlt a kijáratnak majd befelé kezdett sétálni.

- Ah, Akise-san! Handa-sanra várakoztál? Ne haragudj amiért miattam kellett többet álldogálj! – a tanár mosolyogva beinvitálta osztálytársamat, és megkínálta egy pohár üdítővel, de ő kedvesen megrázta a fejét. Mégis mi történik itt? Menekülnöm kell.

- Ah, Akise-kun, menjünk mert még este megyek a családdal vacsorázni étterembe. Köszönöm a kinevezést sensei, kellemes délutánt a továbbiakban! – vigyorogva megragadtam Akise kezét még mielőtt ennél is cikisebbé válna a helyzet, bár a mérce szerintem így is eléggé fel ment. Sóhajtva eleresztettem a lépcsőn a kezét mikor úgy éreztem elég távol vagyunk most már az osztályfőnökünktől, valamiért ez az egész helyzet teljesen megalázó lett, nem tudom megérteni mi lehetett az oka…

- Atsuko-chan miért engedted el a kezem? Olyan puha a tapintásod…

- Akiiiseee néha tényleg fura dolgokat motyogsz. – ráztam meg a fejem miközben hazafelé kezdtünk sétálni, de az agyam egyáltalán nem arra járt, hanem azon hallotta-e amit beszélgettem Sho senseiel vagy sem. Mármint, semmi furcsáról nem esett szó, normális mikor egy tanár aggódik a saját diákja miatt, de az is lehet ha valaki meghallaná akkor félreértené, főleg ha az a valaki a túlkomplikált agyú Akise.

- Shinpaishina ide kudasai ( kérlek ne aggódj ). Látszik rajtad mire gondolsz. – wuuah tényleg ennyire könnyen leolvasható vagyok… - Megértem ha teljesen felzavart sensei jelenléte, nálam is így volt Yukiteru-kunnál.

- Oh hát ige…volt? – csodálkozva kerestem tekintetemmel a szemeit megfeledkezve a saját szégyenemről.

- Pontosan. Úgy érzem már nem vagyok belé szerelmes.

- Oooh Akise ez…

- Aru. Szólíthatsz nyugodtan Arunak. – pislogva néztem ahogy továbbra is egyenesen előre tekint, kezeit pedig a zsebeiben pihenteti szokásához híven.

- Rendben, Aru…kun. Akkor ez jó hír, nem? Hiszen te is csak szenvedtél miatta akárcsak én sensei miatt! El kéne legyél ragadtatva.

- Iia ( nem ), azt hiszem most fordult rosszabbra a helyzet.

- Azt ne mondd, hogy Ouji tetszett meg… - elfintorogtam a gondolattól, valahogy nem tudtam elképzelni mellette azt a csökönyös fiút.

- Dehogy, az igazsághoz hozzájárul megford… - mielőtt befejezhette volna a mondatát megfordultam bal felé mivel megérkeztünk a lakásomhoz. Próbálta bemenni, de az ajtó zárva volt, ezért elővettem a kulcsaimat, és beengedtem magunkat. Aru kíváncsian nézelődött, míg én gyorsan levettem a cipőm felrohanva az emeletre a kabátjáért, ha lehet nem akartam tovább húzni az időt, mert bár az egyik barátom, pontosan tudtam a családom milyen tud lenni a fiúkkal kapcsolatban. Anya folyton kérdezgette mikor hozok haza már egy kedves, és aranyos lovagot, egyenesen ki lenne borulva ha megtudná szerintem milyen a helyes lovag…

Sóhajtva emeltem le a kabátot a fogasról, de majdnem elsikoltottam magam mikor megláttam Arut bejönni a szobámba kíváncsi tekintettel mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vörös fejjel ugrottam elé eltakarva a kilátást, ez az első alkalom mikor bejön az ilyen privát területemre egy fiú, még akkor is ha csak a barátom. Ez rettentően megalázó, az íróasztalomon a füzetek kicsit elcsúsztak én meg lusta voltam helyre rakni őket, az ágyam mellett temérdek mennyiségű manga állt hegyén hátán plusz még a polcokon is volt nem egy-kettő. A szőnyegem elmozdult mikor hozzá rohantam, ezért a CD-im is kissé szét szóródtak az 5.1-esem mellett, nem beszélve a félig nyitott szekrényemről ahova be lehetett látni.

- A-a-akise-kun!!! Mit keresel itt? Azt hittem lent vársz!

- Gondoltam beinvitálom magam. Mondtam hívhatsz Arunak, Atsuko-chan. – egyszerűen félrelökte a kezemet és tovább szemlélte a szobám, de én úgy éreztem mintha a lelkembe látna bele.

- Kérlek Akise menj ki… - kellemetlenül játszadozni kezdtem egyik tincsemmel, de ő leült a megvetett ágyamra, és leemelte az egyik mangámat.

- Hmmm…az összes szerelmes.

- Bármennyire is örülök amiért van egy meleg barátom attól független kérlek távozz! – csodálkozva nézett fel rám majd szívből elkezdett nevetni. Mosolyogva vártam míg abbahagyja, ez a helyzet tényleg teljesen abszurd.

- Wakarimasta ( értettem ). Akkor…holnap. – átvette a kabátot, és egy lágy puszit nyomott a homlokomra kikerülve.

***

Úgy hullottam az ágyamra mint egy babzsák, teljesen kifárasztott az elmúlt egy hónap, úgy éreztem nem nekem találták ki ezt a sok programot meg a tanulást. Nem vicceltek mikor azt mondták ez egy erős iskola, mivel a délutánjaimat szervezéssel vagy a barátaimmal töltöttem, este folyton tanultam, és nem egyszer előfordult, hogy át kellett menjek Yoshihoz segítsen egy-két leckében, mert én se tudtam megbirkózni vele. Ő megoldotta vagy elmagyarázta alig pár perc alatt, a nehezebb az elmagyarázása volt, a miatt fél órákat gubbasztottam néha a félhomályában amit ő szobának mer nevezni. Úgy tűnt legtöbben elég jól bírják az iramot amin nem is csodálkozok, hiszen ők már ezelőtt 3 évvel elkezdtek beiratkozni programokba, amit akkor teljesen elhanyagoltam, e miatt rengeteg időre tettem szert, de abba még sose gondoltam bele mi lesz ha felsőbb iskolában nekem is kell majd

jelentkeznem…most megtudtam milyen az ha nagyobb rangúnak vagyok beszervezve. Feleltem a rendezkedésért, a díszítés alakulásáért, az elemekért, meghívókért…egy szóval majdnem mindenért, mert azért a nagyobb részét még mindig az osztályfőnökünk intézte el, én csak ellenőriztem amiket kellett. Az egészben viszont az a legrosszabb, hogy nem is tudom olvasni a szeretett mangáimat, mivel az időmet teljesen felemészti a többi tevékenységem. Nemsokára elkezdődnek a vizsgák is amikre feltétlenül elő kell készítenem az agyamat, de úgy döntöttem eleget tanultam, még többet is mint általában szoktam ezért felhagytam vele, és inkább kimentem vásárolni Joval, aki velem van a szervezésben. Az üzletben sétáltunk keresve különböző díszítő elemeket amiket felhasználhattunk a továbbiakban, és ha lehet akkor a következő programoknál is, ne kelljen annyira költeni az iskola pénzét zagyvaságokra.

- Nézd, Atsuko-san, ez milyen? Tökéletesen illik a témánkhoz! – felemelt egy hatalmas medúzát ami papírból volt kifaragva.

- Ha lehet akkor vegyük meg az összeset. – bólintottam mosolyogva mikor hirtelen valaki megfogta a vállam. Ijedten fordultam hátra, de a pulzusom normálisra váltott mikor megláttam Maot, Oujit, Hinatat és Akiset.

- Atsuko-chaan~, jó is hogy beléd futottunk! Hétvégére tervezünk egy ilyen kisebb összejövetelt Ouji-kunnál.

- Whaa? Nálam?! És akkor én miért nem tudok róla?!

- Most tudod baaka ( buta ). – vigyorgott Hinata – Ugye te is jössz? Csinálok ennivalót, játszunk meg ilyenek.

- Persze-persze. – bólogattam, de közben nem igazán fogtam fel a dolgokat, mivel nézelődtem elemekért.

- Majd mi megvesszük az ennivalóhoz szükséges dolgokat Atsuko-channal. – Akise felajánlkozott a többiek meg beleegyeztek, és én is rábólintottam még egyet, majd továbbmentem megszeppent társamhoz elköszönve tőlük.

- Én mondom neked Yuno, nagyon jó lesz amit szervezünk, remélem ti is eljösztök. – miután befejeztem a vásárlást hazamentem rögvest beletemetkezni egy kis manga olvasásba, viszont a sors más dolgokat tartogatott számomra, mivel barátnőm felhívott unalmában én pedig meg akartam győzni jöjjön el majd a kis dísztermi bulinkra. Eleinte eléggé szkeptikusan állt hozzá, de minnél jobban belementem részletekbe annál jobban tetszett neki az ötlet, hiszen végső soron elmondtam neki párosával is jöhetnek az emberek, ezért tökéletes alkalom lenne közelebb kerülni Yukiteruhoz.

- Nem is hangzik olyan rosszul. – kuncogta el magát. – Rendben, teljesen meggyőztél, hogy is tudnék nemet mondani neked?

- Egyszerűen, mondjuk jobban örülnék ha igent mondanál. – kinyitottam az ablakokat hátha egy kis hűvös levegő jön be, de helyette mégtöbb meleg áramlat bújt a szobámba. – Ah, ez a meleg a halálom.

- Ne is mondd, ez a két ventilátor se elég…

- Apropó Yuno-chan, hogy-hogy felhívtál? Általában üzenetekkel bombázol.

- Eh? Ez nem is igaz! – nem hát, tegnap csak huszat küldött mivel nem tudtam rögtön válaszolni... – Annyit írok amennyi szükséges, hogy észrevegyél…nagyon unatkozok, Yukki elment a szüleivel valamilyen programra, és én lekéstem.

- Sajnálom, ha akarod este kimehetnénk sétálni egyet a városban. Akkor a levegő is kellemesebb.

- Ah~ Atsuko-chan te annyira kedves vagy! Alig várom már.

- Igen én is. – szomorúan elmosolyodtam, ennyit az olvasásról. Összevontam a szemöldököm mikor megéreztem a fülemnél telefonom rezgését, megfordítottam és meglepetésemre Akise képe jelent meg a képernyőn, gyorsan elköszöntem a lánytól, aki nem igazán viselte jól a lerázást, de fel kellett vegyem… - Moshi-moshi ( halló )?

- Atsuko-chan, mielőtt mennénk szombaton Ouji-kunhoz lemegyünk vásárolni? Bentó lesz szóval kell egy-két dolog~.

- Uh? Hogyan? Milyen vásárlás és mi lesz Ouji-kunnál? – nekidőltem a meleg ablaknak miközben próbáltam visszaemlékezni mit felejthettem el. Rémlett valami ezzel kapcsolatban, de pontosan azt se tudtam mikor beszéltem ilyesmiről és kivel, valahogy az egész nap összeolvadt a fejemben. Mindig a listámra koncentráltam meg hogyan osszam be a pénzt amit az oszitól kaptam, plusz ki nem felejtsek semmit se mert legközelebb egyedül kellene elmennem megint.

- Ah már megfeledkeztél rólam Atsuko-chan? Ez nem valami szép tőled…szombaton délutántól megyünk Ouji-kunhoz enni meg játszani és mi felvállaltuk, hogy megyünk megvenni az ennivalóhoz a hozzávalókat. – amit mondott leszidáshoz hasonlított, de a hangján hallatszott, mosolyog. Megráztam a fejem, mégis mikor egyeztem én ebbe bele?

- Nem bánom, ha már felvállaltuk. Mikor találkozunk?

Ez az egész furcsa. A helyzet maga is eléggé érdekes, a szememben eddig is különcnek tűnt Akise, viszont az elmúlt egy hónapban kezdtem erősen elgondolkodni mégis mi járhat abban a fejében, hiszen…teljesen másképp kezdett viselkedni velem és ezt nem csak én vettem észre, ezért a helyzet maga még kétségbeejtőbb. Yuno volt az első aki megszólított mégis mi történt vele, mert már nincsen annyit Yukiteru közelében, mint eddig én meg egyszerűen elmagyaráztam amit ő is mondott nekem. A lány szemei rögtön összeszűkültek rosszat sejtve, szólni viszont nem szólt semmit ezért elkönyveltem lezártnak az egész témát, legalábbis ma éjjelig míg ki nem mentem vele újból. Látszott rajta valami nagyon emészti belülről, ezért kedvesen megkérdeztem mi a gond, de a válasza eléggé meglepett.

- Akise…vigyázz vele.