Hetedik rész

- Elég legyen, most meghallgatjuk a Felderítő egység véleményét.

- Igenis, tisztelt bíró úr, a tizenharmadik parancsnokként a Felderítő egységnél, én, Erwin Smith, a következőt ajánlom: mi a Felderítő egységnél szívesen elfogadjuk Erent, mint hivatalos tagot, és használnánk erejét, hogy visszaszerezzük a Mária Falat. Ennyi az egész.

- Ennyi? És hogyan akarják ezt megtenni?

- Elindulnánk a Calanes kerülettől egészen Shiganshináig, és onnan kitaláljuk a következőket.

Ezekre a szavakra elkezdett az egyik fél a Rendőrségről ordibálni mennyivel egyszerűbb lenne ha az összes falat bezárnánk örökre, de nem tudta befejezni gondolatmenetét mivel Levi tizedes megszólalt szarkasztikusan flegma hangján.

- Jó nagy szád van te szarházi. – kezdett bele nyugodt hangon, de mégis érezni lehetett az élt benne. – Ki mondta, hogy a titánok nyugodtan ülnek majd míg mi bezárjuk a falakat? A barátok akikről az előbb beszéltél, az a zsír amit növesztettél magadra, ugye? Azt akarod mondani, hogy amilyen szarházi vagy észre sem vetted ahogy az emberek éheznek az étel hiánya miatt?

Ez persze egy még nagyobb ordítozást váltott ki, mivel az idióta pap újra elkezdte mondani az idióta felfogásait, mi szerint a fal az Isten ajándéka számunkra, és nekünk nem kellene játszadoznunk vele. Hogy lehet valaki ekkora egy nagy…Beleharaptam a nyelvembe nehogy véletlenül olyat ordítsak amit még én is megbánok. A bíró rögtön rendet teremtett, majd egy újabb sokkoló információval jött elő, amiért imádkoztam nehogy belekerüljön a papírba. Eren átváltozása után nekitámadt Mikasara, és nem kevés időbe került míg észhez tért és újra normálisan tudta irányítania testét. Idegesen néztünk mindhárman a mellettünk lévő magasabb rangúra, aki ezt beleírta, mivel velünk volt egy csapatban.

- Hazudnom kellett volna? Nem tett volna jót senkinek sem. – motyogta válaszul a ronda nézésünkre. A bíró elővette Mikasat a történtek miatt, és miután őszintén válaszolt az emberek újra pusmogni kezdtek egymás között. Fene enné meg őket, lehet nem volt a leghelyesebb döntés igazat mondani.

- Ennek ellenére Eren kétszer is megmentette az életemet – emelte fel újra a hangját Mikasa –, először mikor kifogyott a tartályom. Lezuhantam ő meg harcolt egy másik titánnal megmentve. Másodjára pedig engem, és Armint egy ágyúgolyó ellen, kérem ezeket a tényezőket is vegye számításba.

Mikasa hiába mondta el a tapasztalatait, rögtön ellene támadt a Rendőrség egyik csapat tagja. A végére annyira elfajultak a dolgok, hogy felhoztak egy évekkel ezelőtti eseményt amikor elrabolták Mikasat, Eren meg ő pedig megölték az elrablóit, ezzel pedig azt akarták alátámasztani, hogy semmi emberség nem maradt bennük. Idegesen rácsaptam a korlátra indulatomban, de még mindig nem szóltam semmit. Armin megszorította a vállam. Mikor ránéztem ugyanazt a düht olvastam le a tekintetéről ami most bennem is forrt. Mindenki ordibálni kezdett a másikkal, a végén pedig Eren lett az aki véget vetett az egésznek.

- Eddig csak spekulációkat dobigáltatok össze-vissza.

- Mit mondasz?!

- Kezdjük azzal, hogy még soha nem is láttál egy titánt sem, szóval mitől félsz? Hogy tarthatjátok vissza azokat akiknek van erejük szembeszállni velük? Ha félsz kimenni harcolni akkor legalább az erődet add ide! Ti kibaszott…gyávák.

- Hogy mi?

- Csak kussoljatok, és bízzatok mindent rám!!!

- Célozz! – ordította el magát egy perc csend után a Rendőrség fő parancsnoka. Még mielőtt történhetett volna bármi is Levi tizedes egy akkorát vágott Eren arcába a lábával, hogy kihullott egy foga, és itt még nem hagyta abba. Tovább kezdte rúgni, öklével vágni, ott ahol csak érte, mindenki csak száj tátva nézte mit csinál beleértve engem is, mire megéreztem, hogy Mikasa nekiakar indulni. Arminnal lefogtuk mindkét kezét még mielőtt őrültséget csinál ő is.

- Ez csak az én véleményem. Ha állatokat akarsz nevelni, – szólalt meg egy jó nagy verés után a jég szobor maga –, szerintem a fájdalom, és a tanulás kéz a kézben jár. Amire most

szükséged van az nem egy kioktatás, hanem egy tréning. És ráadásul olyan jó helyzetben vagy, hogy egyszerűen meg tudlak rúgni.

Fáradtan sétáltunk ki a teremből, az izmaim remegtek annyira ideges voltam. A végén csak sikerült meggyőznünk a bírót aki mindegyik őrség felett áll, hogy Eren a szokásos egy éves Felderítő egység tréningje után Levi tizedes csapatával menjen felfedező útra, ahol betanítják még jobban ha kell. Istenem, sose gondoltam volna hogy eddig fog elfajulni ez az egész. Mikasa még mindig teljesen kiborult amiért elverték Erent, amit nem is csodálok, én is szívesen beütöttem volna annak a tökmagnak, de mindenki tudja, hogy semmi esélyünk se lett volna ellene. Az egy dolog, mi is erősek vagyunk, de utol se érjük őt, hiszen egy veteránnal szemben kinek lenne esélye? Pontosan, csak egy másik veteránnak. Eren csak egy jó pár hónap múlva fog menni a csapatával, addig normális kadét lesz akárcsak mi. Az okát nem tudjuk még mi sem, és mivel nem találkozhattunk vele a tárgyalás után továbbra se vagyunk okosabbak.

Miután leállt az egész kalamajka minden visszaállt a normális kerékvágásba, és elérkezett az idő mikor be kellett iratkozzunk arra az őrségre ahol akarunk dolgozni a következő éveinkben. Rengeteg ember a 104-es csapatból elgondolkozott mégis mit akar csinálni, biztonságban élni vagy feláldozni az életét az emberiségért. Mikasa meg én elég biztosak voltunk a dolgunkban, ő Eren miatt én pedig a céljaim miatt. Mivel mi már találkoztunk titánokkal pontosan tudtuk milyen ellenük harcolni, és mennyire ijesztőek tudnak lenni. Erwin Smith parancsnok kijelentette egyik este, aki a Felderítp egységhez akar menni az jöjjön az ő színpadjukhoz, mert beszédet fog tartani. Armin remegve nézett maga elé, szinte látni lehetett ahogy az erő lassan kiszáll belőle, annyira kétségbeesett a döntés képtelenség miatt. Eren átkarolta a vállát, és próbálta megnyugtatni, de nem sokat segített neki.

- Armin, oda mész ahova akarsz. Ne engedd, hogy mások válasszanak helyetted. – segítettem én is a döntésében.

- Uh, nem lesz ez így jóóó… - Connie körmét rágva ült le mellénk, nem csodálom, körülbelül fél órájuk maradt kitalálni hova mennek.

- Te se tudod? – nézett rá Armin, gondolom örült, hogy talált végre valakit akinek ugyanannyira fogalma sincs mit csináljon.

- Fiúk, ennek nem kéne örülni. – szólalt meg Christa is.

- Hagyd Christa drágám, ha balfaszok haljanak is meg úgy. – Ymir vigyorogva átkarolta barátnője vállát, mire Connie idegesen felállt.

- Elhatároztam, a Felderítőkhöz megyek!

-  Ez az Connie! Így kell ezt, tudtam én, hogy bízhatok a képességeidben! – veregettem meg a vállát, mire újra leült.

- Vagy mégsem…

- CONNIE!

- Hagyjátok. – Annie kifejezéstelen tekintettel nézett le Arminra és Conniera. – Oda mennek ahova akarnak. Nem dönthetitek el helyettük, hogy hova mennek. Ha akarnak, és lehetőségük van rá akkor a Katonai Rendőrséghez mennek, vagy inkább a Feldertőkhöz.

- Te hova mész? – kérdezte kíváncsian Christa.

- A Katonai Rendőrséghez.

- EEH? Annie azt hittem te is a Felderítőkhöz fogsz jönni. – Eren csalódottan nézett rá, amit nem is csodálok. Mindenki arra számított volna, hiszen olyan képességei vannak amit bárki irigyelhet tőle, de ahogy ő mondta…a döntés nem a mi kezünkben áll.

Megszólalt a harang, ami jelezte, hogy mindenki elindulhat az alakulathoz ahova csatlakozni akar. Erenékkel elindultunk Erwin csapatához, akik kifejezéstelen tekintettel várták a jelentkezőket. Meglepetésemre elég sok ember gyűlt össze, azt hittem jobban meg fognak ijedni a feladatok komolysága miatt, de akkor persze még nem tudtam Erwin mit fog mondani a beszédjében. Szétnéztem ki van még mellettünk, a szívem pedig boldogan dobogott mikor megláttam, hogy Sasha, Connie, Armin, Ymir, Christa, Reiner, Bertholdt és nagy meglepetésemre Jean is itt áll. Vigyorogva néztem fel Erwinre, de rögtön elkomolyodtam amint megláttam tekintetét. Előreállt a pódiumhoz majd felállt rá, hogy mindenki jobban lássa.

- Kadétok! Örülök annak amiért ennyien akarnak jelentkezni ehhez az alakulathoz, de még mielőtt felírunk titeket tudnotok kell valamiről, amit egyszerűen nem hagyhatok ki. Mint legtöbben tudjátok vissza akarjuk szerezni Shiganshinát, de előtte mindenki el kell végezze a szokásos egy éves tréninget ahol még jobban felkészítjük a katonákat a feladatra. Hogy ne húzzuk tovább az időt azután rögtön elmegyünk egy expedícióra, a tréningig pedig van még 3 hét…és most térjünk a lényegre. Előre mondom rengetegen közületek meg fogtok halni az expedíciók során, ez nem egy játék, és ezt tudnotok kell. Mi nem ülünk egész nap hanem harcolunk. Mindig mindenki feláldozza az életét a másikért. Rajtunk múlik az emberiség sorsa, és csak olyanokat fogadunk be akik képesek bármikor meghalni hazájukért. Nem ítélem el azt aki most megfordul, aki viszont marad szeretettel várom. Ennyi.

Óvatosan oldalra néztem, alig álltak már körülöttem. Csak azt hallottam ahogyan egyesével, majd tizessével a katonák hátat fordítanak és lassú léptekkel elsétálnak. Azok közül akik maradtak a legtöbbjükön ijedt arckifejezést vettem észre, még többen pedig eltűntek olyan gyorsan ahogyan jöttek. Az én volt csapat társaim egytől egyig maradtak, bár látszott rajtuk mennyire félnek, beleértve magamat is. Belegondoltam mégis milyen lehet egy ilyen felfedező út és…a lábam kicsit beleremegett. Erwin mikor látta mennyien maradtunk újra megszólalt. Nem akarok sokat mondani, de maximum 30-an maradtunk…a 100-ból.

- Kadétok! – mindenki rögtön vigyázzba vágta magát. – Akik előttem állnak, mind bátor katonák, ennél nem is lehetnék büszkébb rátok. Egyenként gyertek előre, mondjátok a neveteket, és hanyadikként végeztetek a tréningen.

- Eren, elhiszed hogy elértünk idáig? – kérdeztem kétségbeesetten miközben barátainkkal egy hatalmas körbe álltunk.

- Francokat. Azt hiszem megőrültem. – vakarta meg a fejét Jean, majd sóhajtott.

- Tényleg, te hogy-hogy itt vagy? Annyira vártad már, hogy a Katonai Rendőrséghez kerülj…akkor most mi történt?

- Marco miatt. – válaszolt kurtán, mire mindenki csak bólintott.

- Wáááááá, nem hiszem el, hogy sikerüüüült. – Ymir magához ölelte Christát, Christa pedig Erent, és így ölelkeztünk össze, míg hozzám nem értünk. Én is megöleltem a mellettem álló Reinert. Tekintetemet büszkén emeltem fel a csillagokra.

- Na, kadétok…sok sikert mindenkinek, és rúgjunk széjjel pár titán segget! – a kör közepébe raktuk a kezünket, és egy „ hajrá” ordítás kíséretével elengedtük egymást.

- Szarosok! – Levi tizedes fülsüketítő ordítása valahogy elhallgattatott minket. – Ne ordibáljatok, mint az állatok! Azonnal jöjjetek ide iratkozzatok fel, mielőtt én nem öllek meg titeket.

- Érdekes egy évünk lesz, ha vele leszünk összezárva. – suttogtam Mikasanak aki sötéten bámult rá.

- Egyszer visszaadom amit Erennel tett.

- És én fogom lefogni.

Unottan vártam a sorban, nézelődtem jobbra-balra. Teljesen kiment a fejemből, hogy még egy évet kell tréningezzünk. A többi alakulatnál nincsen ilyen csak a Felderítősöknél, de érthető, hiszen itt sokkalta nagyobb a kockázat, egy rossz mozdulat és meghalsz…bezzeg a rendőrségnél egész nap csak lazsálnak. Kezdem kicsit irigyelni őket…

- Következőőő~! – Hanji Zoe vigyorogva nézett fel rám, te jó ég, el sem hiszem, hogy vele állok szemben.

- Igenis. Ummm…Gloria Riggs. Harmadikként végeztem. – Hanji szemüvegén megcsillant a hold amint kimondtam hanyadikként végeztem – Ah, mi a baj?

- Ohh, hahaha, semmi én is harmadikként végeztem!

- Oh, hah. – mosolyodtam el majd továbbálltam, hogy elvegyem Erwintől az egyenruhát.

- Kadét, gratulálok. – szalutáltam és elvettem az egyenruhát, viszont mikor odaakartam menni Erenhez a kezét a vállamra helyezte. – Jönnél egy pillanatra?

- Ah, igenis! – ijedten követtem amerre ment, csak arra tudtam gondolni, hogy már most rossz fát tettem a tűzre. De hiszen még nem is csináltam semmit, vagy az a baj, hogy túlságosan energikus voltam az elején? Várjunk csak, akkor a többieket miért nem hívta félre? O-ó akkor valami rosszat kellett tegyek, ha csak engem hív el.

- Gloria kadét!

- Ria, kérem! – kicsúszott a számon, még mielőtt megállíthattam volna. A francba, egy felettessel nem szabad így beszélni…a szívverésem lenyugodott mikor láttam, hogy mosolyog. Huh…

- Ria. Be szeretnélek mutatni egy tizedesnek.

- És mi okból, uram?

- Átnéztük az összes jelentkezőt, és már most megvan, hogy kicsoda kinek a csapatába fog kerülni. – wow…ez gyors volt. – Viszont három emberben nagyobb ambíciót találtunk, mint a többiben, még csiszolni valót. Tippek?

- Hát gondolom én… - Erwin parancsnok a véleményemre kíváncsi, ezt még fel kell dolgozzam. – Eren is biztos és…Armin?

- Így van. Tehát a te csapatod meg van, szóval megnyugodhatsz, Erennel leszel együtt. – hátraküldött felém egy bátorító mosolyt, ebből rögtön leesett kivel leszek. Levi tizedessel, az ember, és titán gyilkolóval…

- Oh…micsoda remek hírek.

- Igen, én is el vagyok kápráztatva kadét. – Levi meghallotta mit mondtam, és nem örült neki. Egyáltalán nem. Unottan nézett végig rajtam miközben karba tett kézzel támaszkodott neki egy fának. Messzebbre kerültünk a többiektől, de így is lehetett látni ahogy egyre több a zöld köpenyes fiatal.

- Uram! – gyorsan szalutáltam még mielőtt rám nem szól, de így sem zárt szívébe.

- Pihenjen már kadét. – legyintett Levi. – Remélem felkészült élete legnehezebb egy hónapjára.

- Uh? Pardon?

- Tch. Erwin nem mondtad el neki a lényeget?

- Meghagytam neked. És most ünnepélyesen is sok sikert kívánok kadét Ria a megpróbáltatásokhoz, remélem élve hozod vissza Levi.

- Tch.

- Kellemes estét!