Kilencedik rész

   

   Erősen dörzsöltem az ablakokat, a földet, a falat…az atya Úr Istent is csakhogy ne tudjon semmibe se belekötni. Edzeni jöttem ide, nem pedig takarítani. Idegesen vittem ki az egyik vödröt tele piszkos vízzel, észre sem vettem, hogy ő is neki látott takarítani, épp ezért csodálkozva néztem ahogy térdepel a földön, és egy undorral az arcán sikálja a padlót, mintha az élete múlna rajta. Pislogva figyeltem milyen könnyen el tudja tüntetni a piszkot, tehát nem csak a világ legerősebb katonája, hanem a legügyesebb takarítója is. Eltakartam a kezemmel a számat mielőtt elröhögtem volna magam a gondolataim miatt, ekkor nézett fel, és vett észre a tizedes. Letörölte egyik kezével az izzadtságot a homlokáról majd felállt.

- Kész?

- Um még nem.

- … - behunyta a szemét, szerintem elszámolt tízig. – Akkor meg mi a fenét néz?! Gyerünk, folytassa, mert ahogy halad nem kap ebédet!

- Eeeh?! Igenis!

Mint a hulla úgy terültem el a most már patyolat tiszta földön, és néztem fel a plafonra. A kezeim teljesen felmondták a szolgálatot. Fogalmam sincs hány óra lehetett, de éreztem, hogy késő van, mivel a gyomrom furcsa, embertelen hangokat adott ki magából. Megnyaltam a számat, teljesen száraz volt a víz hiánya miatt. Kifújtam a levegőt, és megpróbáltam feltápászkodni a földről, bár elég nagy energiámba került, ha Levi így akar kikészíteni remekül halad vele. Kinéztem az ablakon miközben levettem az egyenruha kabátomat, és az öveket, hiszen most nem kell még rajtam legyenek. A napsugarak vidáman sütöttek be a hálószobába, ettől pedig egy kicsit jobb lett a kedvem. Amint felemeltem a kezemet a egész elzsibbadt, úr isten, itt a vég.

Pont abban a pillanatban vágódott ki a szoba ajtaja, és lépett be rajta kopogás nélkül a tizedes. Komor ábrázatával végignézett minden egyes sarkon, üvegen, igazából mindenen, majd bólintott, és szólt, hogy jöjjek „ vájúhoz” mert készen van az ebéddel. Rá sem ismertem a házra annyival szebb lett most, tisztán, még a kedvem is megjött az ittléthez, míg le nem esett pontosan miért is jöttem ide. Milyen jó már a többieknek, nekik még van egy hónapjuk hátra az eredeti tréningig, addig én és Armin teljesen ki leszünk nyírva, bár szerintem én jobban, mint ő. Ez eléggé önzőn hangzott, de elég közel áll az igazsághoz, ha egy titán gyilkoló tanít akkor elméletileg sokkal erősebben fogok visszatérni. Óvatosan megragadtam a villát amivel a krumplit ettem, és elgondolkozva meredtem magam elé.

- Ha befejezte mehetünk edzeni. – kíváncsian felkaptam a tekintetemet, és csillogó szemekkel néztem az ő unott pillantásába.

- Hova megyünk?

- A lovakhoz. – felelte egyszerűen majd tovább kortyolta a teáját. A villa kiesett a kezemből, az arcomból pedig szerintem jócskán kiment a szín, ezt ugye nem gondolhatja komolyan? Lehet megint át akar verni, és így akarja megbosszulni amiért velem lett összezárva. – Kadét! Mi a fenétől fél ennyire? Ez csak egy szaros ló akit ki kell használni az expedíciók során! Az eszébe eljutott, hogy ott végig lovakon kell majd utazzunk, mert máshogy végünk van?

- Ah de…csak…gondoltam majd az egy év során betanulom kezelni őket.

- Most fogja betanulni. Felfelé, indulunk, ez az első tréningje.

Fél méterre álltam a lovamtól ő pedig rendületlenül bámult mintha bármelyik pillanatban fel akarna falni, Levi pedig nekidőlt a sajátjához, és onnan nézett, de ő határozottan úgy, hogy bármelyik pillanatban elvágja a torkomat a késeivel. Remegő lábakkal mentem még egy lépést közelebb, utána még egyet…kezdtem egy kicsit felbátorodni, az elmúlt egy órában már ilyen sokat haladtam. Behunytam a szemeimet megpróbálva kizárni Levi ciccentéseit. Eszembe jutott a célom, miért is vagyok itt. Helen kiröhögne, ha látná mennyit szerencsétlenkedek egy ilyen állattal, mikor már több titánt is megöltem, hát ez az! Ha azokat a bestiákat le tudom küzdeni akkor ezzel is menni fog, nincs mitől rettegnem, azért jöttem a Felderítőkhöz, hogy bebizonyítsam magamnak nem az én hibám amiért a barátaim meghaltak a szemem láttára, és nem utolsó sorban megkeresni a férfit aki megmentette az életemet. Határozottan néztem a ló szemébe majd egy hirtelen gondolattól vezérelve elindultam felé, és felmásztam…volna a hátára, de sikeresen leestem. Nos ötletnek nem volt rossz, viszont teljesíteni valahogy nehezebben ment, mint ahogy én azt elképzeltem. A tizedes unottan nézett le rám, miközben én felfordulva néztem ahogy sóhajt egyet, és rám ordít újra.

Hevesen dobogó szívvel sikerült felmásznom másodjára a lóra, de a kezeim így is remegtek. Az állat hátra fordította a fejét, és beleszimatolt a kezembe amitől úgy éreztem rögtön elájulok róla, de Levi erősen megcsípte az oldalamat amitől felkeltem még mielőtt balesetek történhettek volna. Mély lélegzeteket véve elkezdtem irányítani a lovat, és sétálni vele, a „kedves” segítőm pedig mellettem jött a saját lovával. Látszott rajta legszívesebben mást csinálna. Megráztam a fejem inkább koncentrálva a saját dolgomra, ma nem akartam csak ezekkel a szerencsétlenekkel lenni, még akartam harcolni, a fákon gyakorolni, és futni pár kört…csak arra nem számítottam, hogy estig elfog tartani a lovakkal való foglalkozás. Úgy tűnik Levi csak tudja beosztani az időt, ő már előre látta, hogy nem lesz nekem olyan egyszerű ezt megtanulnom, ezért szánt rá egy teljes napot. Legalább estére sikerült már galoppoznom vele, és közben előszednem a kardjaimat, ami nem kis teljesítmény, ha úgy nézzük, hogy eddig a közelükbe se mertem menni.

Kilenckor lefeküdtünk aludni, legalábbis ő, én meg megvártam míg ő teljesen elalszik, akkor kiosontam a közelünkben lévő erdőhöz, és elkezdtem futni 20 kört, utána meg a 3D Manőver segítségével gyakoroltam a fákon ugrándozva, próbálva kidolgozni új mozdulatokat amik segíthetnének abban, hogy jobban teljesítsek az expedíciók során. Izzadtan ugrottam le a földre, és néztem fel az égre. A Hold már kezdett lefelé menni, ezért úgy döntöttem ideje visszamennem aludni még pár órát mielőtt fel nem kelt a tizedes, hogy együnk utána edzedjünk estig.

A reggeli után úgy döntött vár még egy órát míg leülepedik bennünk az ételt, mivel ezután megyünk, és harcolunk egymással. Ettől rögtön feszültebb lettem, ez megy a leggyengébben a három közül, csak nemrégiben sikerült annyira felemelkednem, hogy túlszárnyaljam Jeant, ami annyira nem nagy dolog, hiszen ő valahol a 25-ik volt a listán. Izgatottan beleharaptam a nyelvembe, és felálltam mikor láttam, hogy ő is ezt teszi. Csendben kimentünk az egyik fa árnyéka alá. Amint oda értünk elkezdett vetkőzni, amitől az arcom szerintem paprika vörös lett, de hála az egének az inget magán hagyta, csak az öveket, a 3D Manővert, és a selyem sálját vette le. Szépen a zsebébe süllyesztette majd unottan nézett rám. Volt egy olyan rossz érzésem, hogy tudnom kellene ilyenkor mit kell tenni, és ez később be is bizonyosodott mikor rám ordított 20 másodperc után.

- Kadét! Direkt játszik a türelmemmel?! Vegye már le azt a sok szarságot, és rakja a fához, itt várom már egy fél éve! – puffogva raktam én is oda a cuccaimat ahova ő, majd megálltam előtte, és kérdően néztem rá, mire felsóhajtott. – Azt mondja meg nekem inkább hányadikként vizsgázott kéz a kéznél küzdelemben.

- 22. – böktem ki elhaló hangon, már előre sejtettem mi lesz ennek a vége.

- 22. – ismételte halkan, de annál fenyegetőbb hangon. – Jól figyeljem rám kadét, mire eltelik öt nap már első lesz, akárcsak én mikor megérkeztem. Világosan beszéltem?!

- Igenis!

- Két fontos szabály létezik mikor emberi ellenféllel harcol, az első, hogy nincsenek szabályok! Értve vagyok?

- Igen…

- Akkor most támadjon meg olyan erővel ahogy csak tud!

Ökölbe szorítottam a kezemet, és elkezdtem teketória nélkül rohanni felé. Jobb öklömmel támadtam, de előre sejtettem, hogy ki fogja védeni, ezért felkészültem a jobb lábammal, ha földre kerülök akkor tudjam valahogy megsebesíteni, viszont ez a tervem rögvest meghiúsult amint megláttam, hogy enged az ütésemnek. Meglepetten néztem rá, de nem tartott sokáig, ugyanis megragadta a jobb kezemet, és a térdével egy jót bevágott a gyomromba, amitől földre kerültem. Egy "tch" kíséretében meg sem várta míg felállok rögtön egy új ütéssel jutalmazott, aztán még eggyel. A harmadiknál már olyan ideges voltam, hogy megragadtam a bokáját, és magam felé húztam amitől kicsit megingott a teste. Ezt kihasználva bal lábammal megint eltaláltam az arcát, jutalmam még vagy hét rúgás, és ütés lett. Éreztem ahogy sajog minden egyes porcikám, és kezd vér folyni a számból, amit gyorsan ki is köptem. Remek, most már tudom miken ment keresztül Eren mikor halálra ütötte őt is a tárgyaláson, urgh. Remegő kezekkel próbáltam felállni, de a lábát rátette a hátamra így egyszerűen lenyomott a földre. Szóval nincsenek szabályok, mi? Rendben akkor, tizedes, ideje egy kis bosszúra. Kezemmel megragadtam egy nagy adag port a földről, és egyenesen az arcába dobtam amitől hátrált tőlem pár lépést. Gyorsan felálltam, és elkezdtem ütni a lábammal ahol csak értem, sajnos nem tartott sokáig a diadal érzetem, mert miután magához tért rögtön kivédte a támadásokat, és újra a földre terített.

- Aaargh. – idegesen felordítottam kiköpve az újra összegyűlt vért.

- Biztos, hogy 22-ik volt? Mert a mostani szinten alig súrolod a 30-at. – rögtön feltápászkodtam a földről, és letöröltem a kis vért ami a szám szélén maradt.

- Megmutatom én ki 30-as… - morogtam inkább magamnak mintsem neki. Felemeltem a két öklömet és vártam, hogy most ő jöjjön. Egy unott tekintet kíséretében megindult felém újra elkezdve a harcolást az elejétől.

Délutánra kezdett beütni a fáradtságom, mivel Levi három óra alatt egyszer engedte, hogy pihenjek, akkor is csak 10 percig, és már legalább 4 órája verekedtünk, mint az őrültek. Egy újabb szünet után elhatároztam, hogy a földre fogom teperni ma, ha törik ha szakad, mert ez így nem mehet tovább. Teljesen megalázva éreztem magam miatta, tényleg ekkora a különbség van egy veterán, és egy újonc között? Nem jött, hogy elhiggyem…vajon ha Mikasa küzdene ellene akkor is ez lenne az eredmény, vagy ő már rég megölte volna?

Mikasa emlékére elmosolyodtam, huh, pont nemrég beszéltük, hogy megakarjuk verni erre én itt szerencsétlenkedek. Ne félj Mikasa…meg verem helyetted meg Eren helyett is.

Kerek szemekkel néztem le a kifejezéstelen tekintetbe. Több órányi gyakorlás után naplementekor végre sikerült letepernem a földre, ráadásul vér is szivárgott a szája szélénél. Kezeimmel lefogtam a karját, míg a lábammal a derekát, így nem tudott olyan könnyen mozogni, legalábbis naiv agyam gondolta így, ugyanis körülbelül fél percig tartott az örömöm. A másik pillanatban már ő szorította le végtagjaimat a sajátjaival, és kifejezéstelen tekintettel nézett le rám.

- Azt hiszem ennyi elég is lesz mára. – kommentálta monoton hangon én meg vártam, hogy leszálljon rólam, de ez nem történt meg. Továbbra is rám nehezedett súlyával, ami elég nehéz volt ahhoz képest milyen alacsony…

- Akkor most már leszáll? – kérdeztem visszafojtott levegővel.

- Nem. Második szabály, ha valaki velem harcol ki kell szabadítsa magát, szóval kadét felőlem itt ülhetünk reggelig, hacsak ki nem sikerül jönnie.

- Eh! – fújtam ki a levegőt fájdalmasan mikor jobban megszorította az amúgy is sajgó kezeimet. – Eresszen el!

- Mentse ki magát. – válaszolta érzelmek nélkül.

- Ez nem igazságos!

- Micsoda meglepetés, kadét! Tanulja már meg maga szarházi, hogy az élet nem igazságos! Ha nem segít magán senki se fog. Azt hiszi, hogy majd a titánok szépen várnak míg maga feláll, és folytatja az öldöklésüket? Hát nem, szóval szedje össze magát, és ne balfasz…

Nem engedtem, hogy befejezze a mondatát mivel felemeltem a jobb lábamat amit sikerült kiszabadítanom a szónoklata során, és nemes egyszerűséggel gyomorszájon vágtam vele. E miatt összeesett mellém a földre én meg gyorsan felálltam még mielőtt le nem teper még egyszer. Lihegve dőltem neki a közelünkben lévő fához, és vártam a reakcióját. Hátrafésülte haját az ujjai segítségével, és önelégülten elmosolyodott, de épp csak egy pillanatra, utána rögtön újra kifejezéstelen lett az arca, és felvette a földről a cuccait, ezért én is követtem példáját. A konyhában elkezdtem fertőtleníteni a nyílt sebeimet, és lekötözni őket nehogy elfertőződjenek. A tizedes addig fejét támasztva nézte mit csinálok, ami egy kicsit zavart, szóval próbáltam beszélgetést kezdeményezni.

- Tényleg…olyan rossz vagyok? – kérdeztem félénken fel sem nézve a kötszerekből.

- Tch. Nem. Azok ott akik kitanították az újoncokat tudják a dolgukat. – ajkamba haraptam, majd fájdalmasan felszisszentettem. Elfelejtettem, hogy ott is sikerült összeszednem egy kisebb sebet, Levi csak fáradtan sóhajtott. – Holnap megtanítom pár mozdulatra, bár egy részét ma már lelopta kadét. Nincs szükség öt napra.

- Igenis… - miután kiitta a teája tartalmát szó nélkül bement a szobájába, ezért úgy döntöttem én is megyek, de éjjel szokásomhoz híven kisurrantam két órára még gyakorolni egy kicsit, utána gyorsan vissza is mentem pihenni, mert holnap nagy nap lesz.

***

Az első hét telt el a legnehezebben, úgy éreztem magam mintha a normális emberek közül a pokol tornácára kerültem volna, és maga a Sátán fia tanított volna meg harcolni. Annyira kikészítő programot talált ki, hogy mikor meghallottam sürgősen elkezdtem kifelé sétálni, de nem tudtam megszökni, a végén csak elkapott, akkor aztán még nagyobb büntetésben részesültem. Az ötvenedik körnél viszont már annyira kimerültek a lábaim, hogy fel sem tűnt a hátralevő ötven, egyenesen egyszerű volt, de csak akkor jöttem rá mennyire ki vagyok fáradva mikor leültem a földre, és azon nyomban elöntött az álmosság. Kezdjük inkább az elején, hm?

Ugyebár az első nap a lovakkal telt el, míg a második már harcolással. Megígérte, szerintem magának, hogy öt nap alatt egy első fokozatú harcost farag ki belőlem, de a végén valamilyen őrült oknál kifolyólag meggondolta magát, és leredukálta kevesebbre a napoknak a számát, ami csak annyit jelentett…még nehezebb dolgom lett. Harmadnap elhatározta tanít nekem pár mozdulatot, és bár ő mikor csinálta nagyon egyszerűnek tűnt én mikor megpróbáltam elestem a saját lábamban. Erre kidolgozott egy jó módszert amivel megbüntethet úgy, hogy nem ér hozzám. Vesz egy üveg vizet, és leönt vele, akárcsak egy kutyát. Idegesen néztem rá mikor ezt először megcsinálta, ő pedig undorodva mivel a port felváltotta a sár, és annyira sikerült már rájönnöm mennyire utálja a piszkot, szóval el tudtam képzelni mi járhatott a fejében miközben nézte a sáros ruhám. Ezt addig játszottuk el míg be nem tanultam a mozdulatokat kívülről, és bár eléggé sokat szenvedtem vele mégis valahol legbelül büszke voltam. Nem mindenki tanulhat magától a veterántól olyan lépéseket amiket ő fejlesztett ki, szerintem eddig senkinek se mutatta be ezeket, hogy pontosan hogyan kell, ezért még vidámabb lettem…díjam egy jó adag víz a fejembe, mivel „ nem kéne röhögjek magamban, mint egy fél őrült, mert a végén megöl, mivel veszélyes vagyok mások elméjének épségére”.

    Negyedik, és ötödik nap meg újra harcoltunk egymás ellen a most már betanult lépésekkel. Sokkal egyszerűbbnek éreztem a vele való verekedést, de persze lehetetlen lett volna győznöm, csak annyit mondhattam el magamról, hogy rajta kívül más nem tudná mit kezdjen vele egy ilyen helyzetben, mivel ők nem tudják a titkot a lépések mögött. Hétvégén azt hittem végre elkezdünk a 3D Manővereken gyakorolni, de súlyosan tévednem kellett. A testi sebesülések után úgy döntött el jött az ideje az agyamat is tönkre vágni, ezért stratégiát tanított volna nekem, ha nem alszok el minden egyes alkalommal. Hétfőre szerintem már eléggé megunta az egészet, ezért visszatért a vizes módszerhez, csak most nem öntötte, hanem egyenesen hozzám vágta, ettől pedig kisebb púpok jelentek meg a fejemen. Remek edzés, ugye?