14

     A beszélgetésünk este későig elnyúlt, így csak nagy nehezen tudtam kikecmeregni az ágyból. Fáradt tekintettel kóboroltam a folyosókon reggelizni, mivel a gyomrom lassan kezdte felmondani a szolgálatot, mindjárt egy napja nem kapott finom hamburgert. Az ételeken agyaltam mikor megpillantottam Draco-t, Monstro-t, és Pansy-t együtt beszélgetve, veszélyesen közeledve felém. Hát elérkezett az a pillanat mikor kiderül pontosan mi is van közöttünk, éjjel rengeteget agyaltam ezen, az eszembe se jutott, hogy már másnap ilyen korán reggel találkozni fogok Vele. Megálltam a nagyterem ajtajánál, akkor vett észre a szőkeség aki mindeddig lehajtott fejjel nézte komoran a földet, de mikor meglátott egy féloldalas mosoly jelent meg az ajkán. Ettől rögtön kíváncsi lettem vajon min gondolkodhatott ennyire, főleg ilyen komolyan. Suttogott valamit barátaira mire ők furcsa s lenéző tekintettel méregettek végig miközben elhaladtak mellettem a terembe. Feszengve elkezdtem én is felé sétálni nem tudtam most mire számítsak, nekem kellene tennem valamit vagy megvárjam míg ő teszi meg az első lépést? Úgy tűnt kettőnk közül csak én vagyok ennyire ügyetlen, ő határozottan megragadta a kezemet és elindult az egyik távolabb lévő mozaikos ablakhoz. Kintről vöröses fény szűrődött át, nemrég kelhetett fel a nap, télen ezt utáltam a legjobban, de legalább valamivel romantikusabbá tette a hangulatot. Amint odaértünk ajkait az enyémhez tapasztotta, feleslegesen aggódtam ezeken a csekélységeken, nem az a fiú aki sokat teketóriázik. Kellemes bizsergés futott át a testemen, főképp mikor a derekamra helyezte a tenyerét és közelebb húzott a testéhez, így tökéletesen egymáshoz simultunk.

- Szia. – suttogta elővéve szexisebb, rekedt hangját. Komolyan, csak ő lehet annyira menő, hogy egy sima köszöntést ilyen igézővé alakítsa. – Tízes skálán mennyire hiányoztam? Várj, ne mondd, így is tudom.

 - Draco, kuss. – nem mondtam semmit, újra visszatért a beképzelt énje. Bipolárisabb, mint gondoltam. Viccelődve megütöttem a karját, mire felszisszentet. Ijedten kaptam a számhoz a kezeimet, teljesen kiment a fejemből mennyire megsebesült a tegnap, erre én mindjárt szétverem. – Ne haragudj, nem akart…MALFOY!

- Ha-ha. – hasát fogta nevetés közben, de mikor észrevette kifejezéstelen arcom rögtön abbahagyta és somolygott, mint aki nagyon élvezi ezt a helyzetet – Véletlen volt.

- Véletlen mi? Véletlenül ordítottál fel röhögve? – ráztam meg a fejem.

- Ne tudd meg, nagyon nehezemre esett ellenállni.

- Már nem fáj? – óvatosan megérintettem mellkasát, ott ahol eltalálta Harry átka. Lágyan megfogta a kezemet és megpuszilta, kirázott a hideg, de nem az a rossz fajta, hanem a kellemesebbik, amit újra akarnál érezni, bárcsak örökké tartani ez a pillanat.

- Mit kíváncsiskodsz annyit Key? Rágja a füledet valami? – félholdas mosollyal az arcán nézett miközben játszadozott az ujjaimmal, látszott mennyire elégedett önmagával, csak azt nem tudtam miért.

- Menjünk inkább reggelizni, lassan kezdek éhen halni. –kézen fogva tettük meg az utat, mikor hirtelen megtorpantam. Gyorsan cikázott a fejemben pár gondolat amitől  lassan elengedtem barátom kezét. Draco nem a legtürelmesebben nézett rám, várva mi történt.

- Key? Nem szeretnél esetleg elmondani valamit? – számat harapdálva kétségbeesetten néztem fel rá, arca kifejezéstelen lett, eltűnt a kis huncutság szemeiből, már tudtam, valószínüleg ideges csak nem mutatja ki, szokásához híven.

- Az a helyzet, hogy a többiek nem igazán tudják, hogy mi…nos…

- Járunk. – segített ki sziszegve. Csak nem bírta magában tartani a haragot, nem csodálom, az ő helyében én is ideges lennék magamra, a fenébe is, még én is ideges vagyok magamra, ha ennek egyáltalán van értelme.

- Igen. – válaszoltam csendesen.

- Chh, miért nem csodálkozok? Az ÉN barátaim tudják, bezzeg a tieid le merem fogadni még csak nem is sejtik mi van közöttünk. Szép Keysha, nem gondoltam volna, hogy szégyellsz.

- De igen! – csattantam fel, most már én is, idegesen – Hermione igenis tud rólunk.

     Ez csak félig igazság, sőt ha jobban belegondolok inkább hazugság az egész, csak annyit mondtam neki, hogy vele töltöttem el tegnap az időt, a járást még csak véletlenül sem említettem, furcsa is lett volna, főleg Ron előtt. Mondjuk attól még éjjel elsuttoghattam volna neki, de akkor meg tele volt a fejem Draco-val és a kapcsolatunkkal. Gyenge kifogás, de Hermionén kívül nem is akartam elmondani másnak, úgy értem a többiek biztos nem értenék meg, jönne Harry az elméleteivel Ron meg a szitkozódásaival és idegességével, amit megértek, hiszen éveken keresztül együtt utáltuk őt, most meg hirtelen vele csókolózok. Inkább lelkileg készítettem magamat a beszélgetésre, még kímélem őket az infótól, mondjuk egyszer úgyis kiderül, de inkább később tömöm teli a fejüket ezzel.

     Draco megforgatta a szemeit és előrement, utána szerettem volna kiáltani, de hang helyett egy reményvesztett nyögés hagyta el a számat, plusz már rám csapta az ajtót, hurrá. Búsan leültem barátaim mellé, nem nagyon tűnt fel nekik mennyire kattog az agyam hogyan is tálalhatnám fel nekik a dolgot. Szemem sarkából egy szőke fejet kerestem, hamar meg is találtam, épp unottan turkálta az ennivalóját egyik kezével, a másikkal megtámasztva az állát. Reménykedtem benne nem miattam ennyire szomorú, elég csak belegondolni, és már esz belülről az ideg.

- Kehsha, nehm eszül? – Ron teli szájjal próbált beszélni hozzám,a kenyérdarabkák össze-vissza repkedtek az asztalra, egy élmény volt vele enni az is biztos. Hermione fintorral az arcán nézte a műsort, de ehhez már ő se tudott hozzászólni, vagy csak megszokta.

- Nem igazán vagyok éhes. – és ez így is volt, elment az étvágyam mikor megláttam milyen állapotban van barátom, komoly erőfeszítésembe telt míg magamba tuszkoltam egy-két falatot.

 - Mi a baj? – Harry aggódva sandított rám.

- Semmi, kikészít az iskola.

- Pont ezért kellene többet egyél! – Ron arca lila lett a nagy erőfeszítéstől, ahogy lenyelte a darab ennivalóját. Elég komikusan hatott, ha nem lettem volna túl depressziós.

- Ron, nem mindenki lehet olyan lében-kanál, mint te. – csattant fel Hermione összerakva a könyveit. Becsengetés előtt fél órával kezdett a terem kiürülni, ezért én is felálltam Bájital órára indulni, nem lenne túl szerencsés ha lekésném az egyik kedvenc tantárgyamat. Nyugodt tempóban sétáltam mikor hirtelen a semmiből előbukkant Hermione keze és magával rántott, így kettesben mentünk, bár ő inkább idegesen rángatott szó nélkül.

- Nem akarsz elmondani semmit? – hm, mintha deja vú érzésem lenne, ezt a kérdés ma már hallottam, csak nem pont így megfogalmazva egy másik személytől.

- Miről maradtam le?

- Inkább én miről maradtam le, Key mióta jársz Malfoyal? – még mielőtt akár ki is nyithattam a számat folytatta – Reggel láttalak titeket az ablaknál, épp szerelmesen néztetek egymásra, megjegyzem aranyosan, viszont komoly erőfeszítésembe került nehogy Harry-ék is észrevegyenek titeket. Szóval?!

- Tegnap megcsókolt a gyengélkedőben. Ma reggel találkoztunk először, esküszöm. Reggelinél is azon gondolkoztam hogyan és mikor kellene szóljak nektek.

- Minnél hamarabb – sóhajtott fel, frusztrációja teljesen eltűnt – az iskolában gyorsan terjednek a hírek. Ha lehet már ma ebédnél.

- Ma? De hát…

- Jobb ha nem húzod tovább Keysha. Ha nem rajtam múlt volna már meg is tudják. Csak a barátaid ők is, nem mintha irányítani akarnálak, de joguk van tudni mi van veled.

- TUDOM! De – emeltem fel mutatóujjamat – utálni fognak ezek után, figyeld csak meg.

     Hermione szarkasztikusan megforgatta a szemeit miközben besétáltunk a terembe. Beletörődve ültem le a padomba, de ez mintha nem lett volna elég, a tanár ránk szólt vegyünk elő egy pergament, mert ideje ellenőrizni az emlékeinket. Az én emlékeimet inkább Draco foglalta el, de megpróbáltam elnyomni és inkább a feladatra koncentrálni. Elég nehézkes tervnek tűnt, mivel nem messze ült tőlem, pont velem szemben hogy legyünk pontosabbak, unottan írt lapjára. Körbenéztem még egyszer, körülöttem mindenki lázasan körmölt, így én is kénytelen-kelletlen nekiláttam még mielőtt a professzor rám nem szól. Óra vége felé mikor már befejeztem az ablakokon sandítottam kifelé, a kellemesnek kezdődő nap hamar átalakult viharrá, hevesen csapkodta a hó az üvegeket, az osztály általános toll sercegésén kívül csak ez hallatszott. Beleremegtem a gondolatba, mi lenne ha még Asztronómiára is kellene mennem aznap, ellógnám az is biztos, legalább felhasználhatnám azt a kevéske időt pihenésre…vagy még több tanulásra.

     Az összes óra monotonszerűen telt, szinte egybeolvadtak, azt se vettem észre mikor van más tantárgy. A legrosszabb az egészben az, hogy csak most tudatosult bennem mennyi sok közös tantárgyam van Draco-val. Eddig miért nem tűnt fel? Biztos, mert nem tetszett, de most nemcsak észrevettem, fájt is látni milyen közömbös mindennel és mindenkivel. Hiába próbáltam elkapni a tekintetét nem sikerült egyik tanteremben sem, mintha direkt kerülte volna. De az is lehet csak bebeszélem magamnak. Semmi sincs kizárva ha róla vagy rólam van szó.

     Nem sikerült megfogadnom Hermione tanácsát, bár ebédnél nem kicsit szuggerált, csak vacsoránál határoztam el magam, de csak azért mert előtte volt szerencsém összefutni „kedves” barátommal. Elkaptam a kezét még mielőtt besurranhatott volna a nagyterembe.

- Várj már! Beszélnünk kell!

- Nem. Szégyellsz. – felemelt orral, mint egy díva, kikerült a Mardekárosok asztala felé véve az irányt. Esküszöm olyan néha akárcsak egy kisgyerek, vagy istennő, képes ezen besértődni egy teljes napra, eleve mégis honnan jutott arra a következtetésre, hogy szégyellem? Idegesen ültem le Ron és Harry közé, kész ennek véget kell vessek, mert akartam beszélni a barátommal és csak úgy tudtam ha megbeszélem velük a dolgokat. Még mielőtt nekiláttak volna lakmározni megragadtam a kezüket.

- Beszélnünk kell. – látszott rajtuk, hogy inkább ennének, de ezt a pár percet kénytelenek kibírni, bár kétlem hogy az információáradat után lesz még étvágyuk.

- Miért kell ilyen messze menni a többiektől? – Harry gyanúsan méregetett, én egy utolsó pillantást vetettem szőkémre, félig vigyorogva nézte ahogy kitolom a két fiút. Persze, erre számított, minden terve szerint alakul, mint mindig – Malfoy-al kapcsolatban jöttél rá valamire?

- Igenis meg nemis. – haraptam izgatottan ajkamba – El kell mondanom nektek valamit.

- Mit csináltál?

- Nem vészes, ebben a korban normális, hogy a hormonok…

- Key?

- Tudom rosszul fogjátok fogadni, de…én…nos…járok vele.

- Vele? – kérdezte Ron összevont szemöldökkel.

- Igen.

- Kivel?

- Hát tudod…akiről beszéltünk. – próbáltam elterelni valahogy a dolgokat, reménykedtem benne csak rájönnek a végén mégis kiről beszélek itt már vagy öt perce, mikor Harry hirtelen felkiáltott.

- NEM! – neki esett le először. Arca hitetlenkedésről árulkodott, egy ideig csak hebegett-habogott, majd közelebb hajolt hozzám, látszott mennyi erőfeszítésébe kerül nehogy rikácsoljon és hisztizzen – Ezt te sem gondolhatod komolyan.

- Mi? Ki az?

- Keysha a halálfalóval jár.

- Kivel?! – kerekedett el most már Ron szeme is.

- Malfoy-al. – Harry arca egyre vörösebb lett ahogy telt az idő – Nem hiszem el az összes közül pont ő?

- Ez csak egy vicc, ugye? – heherészett Ron, nem jött, hogy elhiggye mi történik körülötte – Nem járhat azzal az emberrel aki megkeserítette Harry életét éveken Keresztül, vérárulónak nevezte a családomat és Hermionét is sárvérűnek!

- Hermione elfogadta. – ráztam meg keserű arckifejezéssel a fejemet – Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de az érzelmeimnek nem tudok parancsolni. Ha tetszik, ha nem járunk. Ezen nem fogok változtatni, mivel igenis jó ember, csak ti ezt nem tudjátok,mert nem voltatok vele annyit mint én, és nekem elhihetitek…ti most nagyobb csalódást okoztatok nekem.

     Mindketten csak habogni tudtak, a végén pedig ott hagytam őket a folyosón, szó nélkül. Őszintén, rosszabb reakcióra számítottam, azt is elképzeltem már amint épp szétverik, vagy engem varázsolnak békává, mint a mugli filmekben, de ez is eléggé szíven ütött. Lehajtott fejjel mentem befelé, gondolkoztam leüljek-e melléjük, de három barátom hevesen gesztikulálva vitatkoztak, nem nehéz kitalálni min. Leültem Seamus és Ginny mellé, akik meglepetten konstatálták ottlétemet. Ritkán voltam a körükben ezért nagyon megörültek a társaságomnak, rögtön beszélgetni kezdtünk. Jól esett egy kis hangulatváltozás, az étvágyam is hamar visszajött, rájöttem velük kéne többet lógjak, mintha pozitív energiával töltöttek volna tele. Ginny élvezte az ötödik évet, még nem sejtette milyen nehézségek várnak rá, így próbáltuk ráhozni a frászt, de ő túlságosan kemény csaj ahhoz, hogy érdekelje bármi is.

     Mindannyian ijedten néztük fel mikor Hermione lecsapta vaskos köteteit az asztalra és duzzogva leült mellénk. Felháborodottan szedte a szalmakrumplit tányérjára ijesztő sebességgel.

- Herm, minden oké? – kérdeztem tőle óvatosan mire az asztalra csapta a villáját.

- Ezek ketten felháborítóan viselkednek. Nem normálisak, mint a gyerekek. Nem képesek felfogni az eszükkel, most meg besértődtek.

- Mi történt? – kérdezte Neville meglepetten a lány kitörésétől, de ő csak legyintett és enni kezdett. Nagyon jól esett az, hogy legalább ő mellettem állt, ugyanis ha ez a napvilágra kerül mindenki utálni fog a Griffendélből és a Mardekárból, nagy valószínűséggel. Fél nyolcig elbeszélgettünk, de mikor megláttam szemem sarkából, hogy Draco feláll és is lassan szedelőzködni kezdtem a cuccaimat. Hermione mikor észrevette mit csinálok somolyogva olvasott tovább. Bambulva indultam el a Mardekárosok hálókörzetük felé reménykedve elkapom még mielőtt teljesen lelécel. A nagy lépcső felé fordultam mikor hirtelen megálltam az első foknál, mivel megpillantottam ahogy Draco int barátainak, akik épp lefelé mentek, miközben ő kinyitotta az udvarra vezető vas kaput és kisétált a hidegbe. Ez megőrült, ez volt az első gondolatom, hogy lehet valaki ilyen idióta? Amilyen hülye vagyok én is lebaktattam és követtem példáját, de a hófúvás miatt nem láttam egy idő után hova tűnt. Mivel majd megfagytam inkább visszafordultam a meleg kastélyba, csak nem fagy halálra, legalábbis reméltem. Lehelletemmel próbáltam melengetni elgémberedett kezeimet mikor valaki megkocogtatta a vállamat. Rögtön hátrafordultam, akkor láttam meg Draco-t és kipirult arcát, igen jól állt neki a pirospozsgás arccsont. Óvatosan hozzáérintettem ujjaimat hátha felmelegítem csontig átfagyott arcát, csakhogy az én kezeim sem voltak olyan melegek hozzá. Mivel nem kapta el a kezem ott tartottam, úgy néztünk egymásra megbabonázva.

- Sajnálom.

- Én is pont ezt akartam mondani. – vigyorogva előhúzott egy rózsaszínű világító virágcsokrot, csillogó szemekkel kaptam utána, ez az egyetlen kedvenc növényem és furcsa mód ritka, a Lezorpus nagyon délen nő csak, még Angliában se lehet ilyet kapni. Szinte az egyik életcélom volt beszerezni egyet, ha csak egy szálat is, ebből a virágból, senki se tudott idegbeteg álmomról, Draco véletlenül jöhetett rá.

- Honnan?

- Igen, szívesen én is örülök, hogy tetszik. – forgatta meg szemeit, de láttam rajta pajkosságból nem idegességtől – Mentem a bagolyházhoz, megrendeltem egy ideje ezeket és végre megérkezett. Eredetileg ezzel akartam elmondani, hogy tetszesz, de belerontottál a tervembe, mint mindig.

- Nem akartam tudni ennyire részletesen.

- Anya segített. – somolygott – De most már elvennéd?! Leszakad a karom olyan nehéz.

- Persze, hogy nehéz hígagyú. Tetrum  magokból keltek ki.

- Tetetem, hogy most értem mit mondtál.

- Ahhoz képest igen érdekes fejed van.

- Taylor, ha nem tetszik a fejem akkor ne nézd, nekem ez az arcom!

- Komolyan utána se néztél csak megrendelted?!

- Érdekel engem miből készült? Kész van és ennyi! Szereted, nem?

- Csak menjünk. – nevettem ki szolidan. Összekulcsolta ujjait az enyémekkel, úgy sétáltunk felfelé a lépcsőn. Mondhatnám, egyáltalán nem bámult meg minket senki, de akkor nagyot hazudnék. Nekünk magától érthetődő, hogy így sétálunk a folyosókon, nem volt lényeges melyik házakba tartozunk. Így belegondolva biztos furcsán nézhettünk ki ahogy egy Mardekáros és egy Griffendéles kéz a kézben mendegéltek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Igazából így is kellene lennie, csak mindenki felfújja. Aggódva figyeltem az embereket körülöttem, Draco megszorította kicsit a kezemet ezért felnéztem rá. Elmosolyodott, nekem úgy tűnt szomorúan, és egy csókot nyomott a homlokomra. Az egy dolog, hogy mi jártunk, de a kezemben egy világító növényt, ami ráadásként ritka, hurcipáltam magammal, jobban esett mikor azt bámulták meg, nem csak engem. Szánalmasan éreztem magam ahogy ennyire megnéznek a diákok, akárcsak egy egzotikus állatot, így lehetett egy halvány sejtésem milyen lehet Harry-nek lenni, csak őt mindig így figyelik, rólunk pedig majd leakadnak egyszer. A legjobb pillanat viszont minden bizonnyal az volt mikor Ross észrevett minket barátaival. Draco-nak is feltűnt mennyire stíröl minket, ezért mint egy igazi Mardekáros körém fonta kígyószerűen a kezeit miközben lenézően nézett exemre.