Epilógus

Egyedül ültem a poros úton, még mindig olajosan, miközben vártam Watari érkezésére.  Az erő teljesen elszállt belőlem, azt se tudtam honnan volt annyi energiám, hogy elrohanjak és elfogjam B-t. Sose gondoltam, hogy ez lesz a vége, e miatt mintha összetörtem volna lelkileg, még reagálni se nagyon tudtam mikor megállt előttem egy kocsi. Ugyanolyan szomorú tekintettel néztem a földet és piszkáltam a kezemmel a talajt. Ajtó csapódás után megállt előttem valaki és csendesen szólított a nevemen.  Fel se emeltem a fejemet, mintha elöntött volna a fáradtság.

- Ai. – L olyat tett amit eddig soha, megölelt  - Sajnálom.

Szorosan magamhoz húztam és visszaöleltem, olyan jól esett ez az ember törődése, hogy szavakba se tudom foglalni. Pont amikor legjobban lett volna szükségem erre akkor jelent meg, mint mindig most is megmentette a helyzetet, jó öt percig ölelhettük egymást mire végre leesett, hogy végül is őt ölelem és nem is értem mit keres itt hiszen Watarira vártam.

- L? Mit keresel itt? Azt hittem a hotelben leszel vagy…

- Ai, sokat gondolkodtam arról a fura érzésről ami bennem motoszkált már egy jó ideje. Eddig mindig valahogy sikerült félresöpörnöm, de amint elkezdtél kifelé menni és veszélyes helyzetekbe kerülni úgy viselkedtem, mint egy abszolút őrült, még magam sem tudtam megmagyarázni miért tettem ezeket a dolgokat. Sajnálom, sokáig tartott, de sikerült rájönnöm egy kis segítséggel mi a gond. Kezdtem érzéseket táplálni…irántad. – végig monoton hangnemben beszélt, mintha egy bemutatóra készült volna – Komolyan megpróbáltam ellen állni, félve, hogy elronthatja a dolgokat, de nem ment…és most már nem is érdekel annyira, legszívesebben most is megcsókolnálak, ha engeded, persze.

- L, semmi szükség rá, hogy kimagyarázd magad. Csak cselekedj úgy ahogy jól esik. – órák, vagy inkább napok óta most mosolyodtam el először, egy igazi lágy mosoly amit csak neki tartogattam.

- Ahogy jól esik… - motyogta lefelé nézve majd lassan ő is elmosolyodott. Leült elém és megfogta a tenyereivel az égő arcomat, ez egy romantikus jelenet lett volna a filmből, viszont ez a való élet én pedig jelenleg össze vagyok kenve minden féle undorító anyaggal és rá is sikerült kennem belőle egy részét, nem beszélve a porról ami miatt piszkosan ültem a földön. Az abszurd helyzet miatt majdnem elnevettem magam, ha L meg nem csókol. Annyira nem nevezhető hevesnek, vagy szenvedélyesnek, inkább volt aranyos és ártatlan, rettentően ártatlan, mintha az összes törődését próbálná megmutatni ezzel a gesztussal. Így megértettem minden eddigi elrejtett gondolatait és érzéseit, ezért magamhoz szorítottam a nyakánál fogva kiélvezve a helyzetet addig míg tartott. Az utolsó mondata mielőtt kézen fogva visszasétáltunk volna az autóhoz megígérte nekem, hogy megpróbál a világ legjobb barátjának lenni, amit sikerült teljesítenie.

VÉGE