Úgy döntöttünk inkább egy visszafogott helybe ülünk be, semelyikünk sem
szereti a túlságosan látványos és tömeges helyet, ezért kiültünk egy teraszra
ami egy régimódi étkezde is volt egyben. Az unott pincérnő először végigmért
minket nem kis csodálkozással majd felvette a rendeléseket és visszasétált az
épületbe. Látszott nem sokan szoktak ide beülni, kicsit rozogának tűnt a hely,
mintha bármelyik pillanatban összeesne, ami azért elég furcsa, mivel szinte a
főutcánál van, ahol több millió ember sétál el naponta, nagy valószínűséggel. A
kávénak se volt a legjobb íze, mégis valahogy az egész kávézó olyan nyugtatóilag
hatott rám, majdnem mint egy szál cigi.
- Szerinted mikor
ültünk be így utoljára? Rég lehetett… - B váratlanul megszólalt nosztalgikus
hangon, viszont ugyan az a kifejezéstelen arc mimika megmaradt amit L-en is
látok minden nap. Ijesztő mennyire próbálta utánozni.
- B, nem akarom
összetörni az emlékeidet, de mi soha nem ültünk be sehova, maximum a kantinba
ahol adtak nekünk enni…
- Pedig
romantikusnak hatott az egész találkozás.
- Azt hiszem ezt
a témát máris túl tárgyaltuk.
- Mi bajod a
nappal? – szürcsölve itta a teáját, majd váratlanul elővett egy üveg
eperdzsemmet és enni kezdte az ujjaival. Nyugodtan beszívtam a levegőt és
átgondolva választ adtam.
- Zavarja a
szememet, biztos megromlott ez idő alatt.
- A sok sötétség
az oka?
- Mármint?
- Ha L-el
dolgozol akkor általában bent kell
üljél, azért olyan sápadt az ő bőre is, így nem csodálkozom hogy a tied is
eléggé kifehéredett az évek alatt, nem beszélve arról, hogy ilyen rosszul bírod a
világosságot. Ha eleget gondolkozok rajta, szerintem ezért van, persze
tévedhetek is, bár kétlem, annak a százaléka csak 12,4.
- Hm, látszik
nincs mit csinálj a szabad időddel. Az okfejtés nem lenne rossz, ha lennének
bizonyítékaid.
- Ummm, azt
hiszem van. – szerintem akaratlanul is elmosolyodott, újra egy ijesztő félével,
amit nem akartam látni többet. Kíváncsian előredőltem, ekkor a kezét megemelte
és hirtelen mozdulattal a dzsekimhez nyúlt, utána visszahúzta a kezét és
elégedett tekintettel nézte a markát.
-Nani? ( Mi? )
- És azt tudtad,
hogy a kis szeretett L-ed…lehallgat? – mutató és hüvelykujjával felemelte a kis
fekete tárgyat ami a zsebemben volt. Szemeim elkerekedtek, egy mélységes
csalódottság lett úrrá rajtam, azt hiszem ez volt az első alkalom mikor
elvesztettem a fejemet teljesen, és pont egy olyan ember előtt akinél nem
kellett volna.
Semmi mást sem akartam csak elmenni L-hez és egy akkorát beütni nála
amekkora csak kitelik tőlem. Felálltam a székből és se szó, se beszéd ott hagytam B-t,
viszont így is hallottam ahogy nevet rajtam, végigkísért az utcán, még akkor
is fülemben hallottam mikor beültem a taxiba és megmondtam neki a címet.
Türelmetlenül ültem a hátsó ülésen, a kezemmel ki-be kapcsolgattam az
öngyújtómat, míg a sofőr rám nem szólt. Akkor se tudatosan fejeztem be,
automatikusan, mivel csak arra tudtam gondolni minek csinálná ezt velem, mikor
nem rég mondta mennyire bízik bennem. Egy fél világot tört össze bennem,
amelyik felnézett rá, a barátját és…amelyik szerelmes volt belé.
Összeszorítottam az öklömet, nem bírtam az idegtől, utáltam ezt az érzést, és
bármennyire is próbálkoztam nem ment az eltüntetése.
Odatrappoltam az ajtóhoz, minden mellettem elsuhant annyira siettem.
Megragadtam a kilincset, egyenesen felszakítottam az ajtót ahogy bejöttem.
Becsaptam magam után az ajtót, L mozdulatlanul ült a szokásos helyén, viszont
amikor megláttam mintha a fele az idegességnek elszállt volna. Ekkor jöttem rá
mennyire nyugtató hatással tud rám lenni a jelenléte, mikor mellé sétáltam felnézett
rám kifejezéstelen arccal. Ez viszont nem elegendőa hhoz, hogy megbocsássak olyan hamar neki. A
kezem hamarabb cselekedett ez úttal, mint az agyam, egy akkora taslit adtam amiben az összes idegességem benne volt, minden
visszafolytott indulat. Sose akartam, hogy így jöjjön ki, viszont jelenleg nem
tudtam uralkodni magamon, és most ennek köszönhettem a nagy vörös foltot L
arcán, ami teljesen kitűnt a fehér bőre miatt. Remegő kézzel levettem a
napszemüvegemet és ledobtam az asztalra. Óvatosan beszívtam a levegőt és
leguggoltam vele szembe keresve a tekintetét, nem nagyon sikerült mivel a
szemei be voltak csukva.
- L…sajnálom. –
hatalmasat nyeltem és vártam. L lassan kinyitotta a szemét, majd elfordította
a fejét, hogy rám nézhessen.
- Nem…én kéne
bocsánatot kérjek. – dörmögte alig hallhatóan. Éreztem a szívverésemet a
dobhártyámnál, még a lélegzetem is mintha tisztább lett volna, az egyetlen jó
dolog ami ebből a pofonból származott az az, hogy teljesen lenyugodtam. Azt
hittem nagy lelkifurdalásom lesz, de nyoma sem volt neki, relaxálva guggoltam
előtte és a szemeibe néztem továbbra is hallgatva. Fogalmam sincs mennyit
ülhettünk itt, nekem az örökkévalóságnak hatott, ember nem ülhet ennyit és
nézhet így másiknak a szemébe…
- Utánad én
vagyok a másik legokosabb ember a világon, legalábbis szerinted, mégis akadnak
olyan dolgok amiket nem tudok megoldani, megérteni... és kontrollálni. Nagyon
nehezemre esett felfogni ezt az egészet, nagy kár, hogy bár minden embert és
helyzetet ki tudok ismerni, te nem tartozol közéjük, pedig akkor lehet
elkerültük volna az ilyen helyzeteket és…most nem kellene elmenjek innen. –
lágyan beszéltem hozzá, bár amiket mondtam távol állt a lágyságtól. Úgy csattantak rá,
mint az ostorütések, legalábbis én úgy éreztem. Szemei kissé elkerekedtek, majd
lehajtotta a fejét és a szájához emelte hüvelykujját.
- Úgy csinálod
ahogy akarod. – több sem kellett, rögtön felálltam és az ajtóhoz sétáltam
határozott lépésekkel.
- Sayonara (
Viszlát ) .
Az új hotel ahol megszálltam nem messze volt a második tett helyszínétől,
így egyszerűen tíz percet kellett sétálnom míg odaérek, ha úgy tartotta kedvem,
de az igazság az, hogy inkább a szobában kuksoltam és intéztem a dolgokat, nem
akartam találkozni B-vel, mert még mindig mély nyomot hagyott bennem az utolsó
találkozásunk, pedig azóta eltelt két nap. Annyira serényen beletemetkeztem a
munkába, hogy az példa értékű, így már eléggé megfeledkeztél az L-el való
incidensemről. Tisztában voltam vele, hogy minden lépésemet követi, még ha
semmi bizonyítékot se tudtam erre szerezni, egyszerűen a megérzéseimre
hagyatkoztam. L ilyen fajta ember, bár nem mutatja ki szavakkal a törődését,
inkább tettekben bizonyítja, hiába, még mindig valahol mélyen bennem ég az amit
tett velem. Mikor ez eszembe jutott kicsit gyorsabban és erőteljesebben kezdtem
gépelni, a végén attól féltem, hogy a tasztatúra túlságosan tönkremegy az elfojtott
idegeimtől.
Fáradtan, de mégis határozottan jöttem rá egy-egy új dologra ami eszembe se
jutott míg vele dolgoztam, mintha jobb hatással lenne rám a távolléte, ami nem
tudom a jó vagy a rossz kategóriába sorolható. Épp két B betűt írtam le egy
lapra, ennyire rájöttem, valószínüleg a következő áldozatnak két B betűvel
kezdődik majd a neve, mikor a laptopom elsötétedett és egy fehér L betű jelent
meg rajta. Unottan pislogtam párat, hirtelen le se tudtam reagálni az egészet,
ezért inkább elfogadtam kelletlenül.
- L .
- Ai…
- Miért hívtál?
- Még egy
gyilkosság történt. – behunytam a szemem és kiürítettem a gondolataimat.
- Mikor?
- Pár perce.
Wilcox Avenue-n egy krém színű házban. A rendőrök már megérkeztek és várnak.
- Arigatou (
Köszönöm ) . Most indulok.
- Vigyázz. – s
ezzel meg is szakadt a kapcsolat a két készülék között. Határozottan felöltöztem
és elindultam a helyszínre, kisebb idegesség is bugyogott bennem, mivel éreztem
milyen közel állok a célhoz, de akkor az utolsó pillanatban megint be kellett
húzzam a kéziféket, így már az egésznek semmi értelme sincs. Egyenesen repültem
a helyszínhez, csak a forgalom a városban egy rémálom, ezért kellett fél óra
míg odaértem, és még nem is mondtam sokat. Máskor eltartott egy órán át is mire
eljutottam a város központjába, nem tudom hogy tudnak az emberek így élni.
A háznak az ajtaja fel volt tépve, vagy inkább kiszakítva a helyéről, nem
tudtam eldönteni vajon melyik lehetett, a gyilkos vagy az áldozat, ezért
közelebb mentem és jobban szemügyre vettem az állapotát, határozottan a gyilkos
lehetett, bár nem volt az ereje teljében, mivel többször is megpróbálkozott
vele mire elérte célját. Lehet már majdnem rajtakapták? Tovább mentem befelé, felmutatva minden
rendőrnek az igazolványomat amit még annó L szerzett nekem, utat engedtek egyenesen a testhez. Meg sem mozdították, csak álltak és nézték, mint ahogy
engem is, nagy az esélye, hogy L megkérhette őket ne tegyenek semmit míg meg
nem érkezek a lakásba.
- Lehet tudni
valamit?
- Még semmit, azt
parancsolták ne nyúljunk hozzá. Csak képek készültek, itt vannak ha meg akarja
nézni.
- Köszönöm. –
átvettem a köpcös férfitól a gépet és nézegetni kezdtem őket, miközben köröztem
a holttest körül amennyire csak tudtam. Rögtön észrevettem, hogy a nő
körülbelül 26-28 éves lehetett, az arcszerkezete és a ráncai alapján. A
fejemben rögtön végeztem egy gyors számítást, az első áldozat 44 éves volt a
második pedig 13, ha 28 éves a nő akkor pont a két kor közé esik, ami logikus
lenne elnézve a gyilkos intelligenciáját és mániákus pontosságát.
- A nőt…hogy
hívják? Hány éves? – fel sem néztem a képekből miközben tovább figyeltem az
előttem álló hullát és magát a képeket is.
- Uhh Backyard
Bottomslash ééés…az adatai szerint 28 éves a bige.
- Huh… B B és 28,
mi? – motyogtam magamban és egyre figyelmesebben kattintgattam tovább a
képernyőn. Bal kezét és jobb lábát levágták, de vajon hol lehet?
- Főnök, azt
hiszem találtunk valamit…ah igen ez egy láb a kádban. – még több férfi hang
hallatszott a fürdőszobából, ezért a legtöbben odamentünk megnézni.
A nőnek a lábát találták meg amit ugyancsak elraktak a bizonyítékok közé,
ezért én visszamentem a szobába tovább nézegessem a tett helyszínét. Kettő ádáz
babát szegeztek fel a falra, tehát már a vége felé járhatunk, záros határidőn
belül ki kell deríteni ki végzi el ezeket a gyilkolásokat, mert már csak egy baba
marad majd, az után 80% hogy nem kapunk többé semmit. Reggelig maradtam ott a tagokkal és néztem ahogy
végzik a dolgukat, úgy sem tehettem mást, csak ha elmennek akkor tudok
normálisan koncentrálni megint. Őszintén szólva nem akartam találkozni B-vel és
ez az érzés akkor erősödött bennem a legjobban mikor megpillantottam az
ajtóban. Nekidőlve az ajtófélfának néztem a már üres szobát, mikor B mellém
sétált szótlanul. Közösen néztük végig a helyiséget mikor megszólalt.
- Mire jöttél rá?
Ismerem ezt a nézést, mindig ilyen arcod volt mikor megfejtettél valamit.
- Igen. B –
ránéztem komoly tekintettel és habozás nélkül válaszoltam – nemsokára megoldom
ezt az ügyet és a saját kezeimmel viszem be a tettest a rendőrségre.
- Én pedig veled
együtt megyek. – elkuncogta magát és lefeküdt a földre nagy meglepetésemre.
- Uhm, Ryuzaki? –
Naomi pont ekkor sétált be közénk és furcsán nézett végig a férfin, észre se
vette, hogy én is itt vagyok.
- Egy hulla
vagyok.
- Hunh?
- Egy hulla
lettem. Nem válaszolhatok neked. Meghaltam.
- Ah és ez mégis
mire jó?
- Beleképzelni
magát a helyzetbe?
- Segít ez
valamit is?
- A hullától
kérdezd. – sóhajtottam fáradtan és elindultam körbenézni a ház többi részén, de
sikertelenül jártam. Mint általában, most se találtam semmit amin elindulhatnék.
Inkább visszamentem a többiekhez, ők épp tárgyalták azokat a dolgokat amiket
már én rég tudok.
- Tehát
Bottomslash-nek a kora a kettő közé esik? Ez érdekes, akkor vajon hány éves
lehet a következő? Ezen a nyomon el lehetne indulni, meg a dupla neveken is.
- Már megvan.
Tudtam, hogy B B nevezetű lesz a következő áldozat, akkor tudatosultam erről az
áldozatról. – néztem le automatikusan a hulla helyére mintha példát akarnék
mutatni – Az ABC-ben rengeteg a betű, viszont B Q B a három áldozatnak az
iniciáléja ha összerakjuk őket.
- Ez nagyon
ízletesen hangzik. – mindketten hirtelen Ryuzaki-ra néztünk ezért elkezdte
magyarázni, hogy a B Q B lehet barbeque, finom étel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése