15

     Sejtettem nem sok jó származhat abból, ha ők ketten így néznek egymásra, de ezt a gondolatot inkább eltereltem és arra koncentráltam menjek-e a kviddicsmeccsre vagy tanuljak helyette. Hermione határozottan kijelentette muszáj mennem, hiszen Harry és Ron is játszik a Mardekárosok ellen. Még mindig nem békültünk ki, ezért semmi kedvem nem volt szurkolni nekik, de csak lementem hozzájuk,valahogy meg kell oldanunk ezt is egymás között, hiszen nem lehetünk haragban évtizedekig.

     Az eset óta ha lehet az egész iskola és a tanárok is megtudták, hogy együtt vagyok Dracoval, tehát szép napoknak néztem elibe. HA véletlenül bármejkünk is elkésett egy óráról, még ha nem is egy osztályban voltunk, ott volt az a féltek aki rosszmájúan megjegyezték "nem az ő órájukról kéne elmenni privát életünket élni", a többi csak somolyogva beengedett, meg voltak azok akiket hidegen hagyott az egész história. Nekik is meg kellene tanulniuk, lehet nem azért kések mert vele vagyok, hanem mert egyszerűen elaludtam vagy be se akartam jönni! Miért kell mindig a legjobbra gondolni? Nem hiszem, hogy egy Mardekáros és egy Griffendéles sem járt eddig a történelemben, biztosan titokba tartották, mi meg nyilvánosan jelenünk meg, ezért kavartunk akkora port. Eszünkbe se jutott titkolni a kapcsolatunkat, valahogy magától értetődően jött az egész. Szépen mondva mindenkit leszarva sétáltunk a folyosón, néha, mikor előfordult, hogy közös óránk volt, direkt elkéstünk és nagyokat nevettünk a többieken mikor mindketten besétálunk vigyorogva.

- Gondolom megyünk a meccsre. – néztem fel rá várakozóilag. Elbambulva meredt maga elé, már épp szólni akartam figyeljen már rám egy kicsit mikor beszélni kezdett.

- Mi? Te mész?

- Hát nem?

- Kibékültél velük?

- Abban reménykedek ha széttipornak titeket akkor majd újra barátok leszünk.

- Tehát az én házamat elpusztítva akartok ünnepelni együtt.

- Pontosan. Tuti Harry fog nyerni. – Draco összehúzott szemekkel méregetett mikor észbe kaptam, ő is nem egyszer veszített ellene hosszú pályafutása során, ezért gyorsan megváltoztattam a véleményemet -  De csak azért mert nem ellened fog játszani, remélem te is tudod…

- Nem rossz védés Keysha, kezdesz tanulni tőlem.

- Mert csak tőled tanulhatok, ugye?

- Ők biztos nem beszélnek ilyen szarkasztikusa… - lassan hozzányomtam testemet az övéhez, éreztem ahogy elakad a lélegzete, ezért megcsókoltam olyan lágyan amennyire csak tudtam. Kezeit derekamra csúsztatta szenvedélyesen válaszolva közeledésemre, jó érzés volt ilyen közel lenni hozzá, a gyomrom remegett az örömtől, a szívem pedig rettentő gyorsasággal dübögött mellkasomban, mintha ki akarna szakadni.

- Keysha… - suttogta nyögve Draco. Ez a hang eléggé izgató volt, az az igazság.

- Hmpf? – megpusziltam a nyakát amitől kirázta a hideg, de bánatomra eltolt magától. Csalódottan néztem rá, szemeiből szomorúság sugárzott, és nem ez az első alkalom mikor ilyennek láttam. El se tudtam képzelni mitől ilyen, hiszen tudtommal nem csináltam semmi rosszat.

- Draco , mondd el nekem mi a baj. – elnézett oldalra és nem válaszolt, ezért tovább puhítottam – Kérlek, velem van a baj? Nem vagy már boldog? Vagy…eleve nem is voltál?

- Én vagyok a legboldogabb ember a világon, csak… - megrázta a fejét – nem mondhatom el mi a baj. Meg kell értened, annyit kérek bízz bennem és vigyázz magadra, kérlek. Nem akarom, hogy legyen valami bajod.

- Mitől lenne? Ez egy biztonságos iskola! Ha nem nézzük azt mik történtek az elmúlt években...

- Nem… én arra gondoltam ami kívül van.

- Tudjukki… - suttogtam elsápadva, Draco nyaka megrándult, más jelét nem mutatta a félelemnek. És akkor jöttem rá, tényleg fél, nem mástól, mint Tudjukkitől. Szorosan magamhoz öleltem, de attól még nem sikerült megértenem miért fél ennyire, a szülei miatt? Lehetséges, az ő családja nagyon támogatja az ő elveit, a helyében én is így be lennék parázva. Reménykedtem benne ez az ölelés kicsit segít rajta, persze nem segített, de mi mást tehettem? Mellette álltam jóban és rosszban.

     Mosolyogva közölte velem nem megy kviddicsre most, mert fontosabb dolga van és reméli megértem mikor eljön az ideje. Aggódva beleegyeztem és csatlakoztam Hermione-hez és a többiekhez, akik épp a kilátókra mentek felfelé. Mindenki izgatottan várta mi lesz, hiszen ezek a párbajok a legérdekfeszítőbbek, mindenki tisztában volt ezzel. Valószínüleg csak én jártam másvilágon , folytonosan kattogott az agyam mi történhetett Dracoval és a fenébe is miért nincs Harry még a páján? Lassan mindenki kirepült kivéve ő!

     Ahogy sejtettem elegendőnek bizonyult a Griffendélesek győzelme ahhoz, hogy mindenki elfelejtse a gondokat, újra normális kerékvágásba álltunk. Eleinte komolyan rettegtem attól mi van ha esetleg veszítenek, vagy megölnek még mielőtt feljuthatnék a lelátókra, ugyanis az emberek nem néztek a legszebben rám. Mindenki fejében ott motoszkált a kérdés vajon kinek szurkolok az első kviddicsmeccsen a járásunk után, a barátomnak vagy a legjobb barátaimnak? Nyilván Harry-t választottam, úgy értem a Griffendélbe is vagyok csak nem fogok más csapatnak szurkolni! Valamennyien elfelejtették ezt, hihetetlen. Vidáman öleltük egymást a hálóterembe és indulhatott az újabb buli, ebben az évben először. Ettünk, ittunk, csak egy ember nem volt a legboldogabb, maga a győztes csapat egyik tagja, Harry. Úgy döntöttem odamegyek hozzá és kérdőre vonom, lehet nemrég melegedett fel újra a kapcsolatunk, de ezt megkockáztattam. Láttam ahogy kipróbál szökni ezért én is utána surrantam eltűnve mindenki látóköréből.

- Harry! – pisszegtem utána mire ijedten megfordult. Mikor látta, hogy csak én vagyok arc izmai kisimultak és szomorú mosolyra húzta a száját.

- Key. Megijesztettél… - habozott egy pillanatra majd folytatta – figyelj én nagyon…

- Hagyd. Nem kell tovább mondanod, tudom és szerintem is idióta vagy. Most már megmondod merre mész?

- Inkább nem, még a végén megütsz.

- Csak mondd Harry, a barátom vagy. – lassan kifújta a levegőt, utána elindult a lépcsőkön, követtem én is, hisz nem szabadulhatott meg olyan könnyen tőlem. – Ígérd meg, hogy nem fogsz megharagudni.

- Csak mondd.

- Rájöttem Malfoy miben sántikál.

- Hallgatlak.

- A Szükség Szobájába szokott menni, csak nem tudom pontosan miért. Azon próbálkozok egy ideje, hogy bejussak, egyenlőre nem megy.

- Szerinted mit csinál ott? – meglepetten fordult utánam. Gondolom nem számított erre a nyugodt reakcióra, persze a fiúm után kutakodik a legjobb barátom, nem szólok bele most már semejkük dolgába se, eddig Harry-t pártoltam, de ezek után normális ha egyiket sem. Elmosolyodott kicsit és folytatta újra tervezgetését.

- Nem tudom, de rá fogok jönni, Keysha! – hirtelen velem szembe fordult ezért nekimentem. Mindketten megtántorodtunk, majdnem elnevettem magam, de mikor megláttam komoly ábrázatát abbahagytam a fuldoklást.

- Mi baj?

- Nem szeretném ha ezt elmondanád neki, remélem világos, ha barátod, ha nem.

- Harry – ráztam meg a fejem hitetlenül – ennyi idő után azt hiszed nem téged választanálak kettőtök közül? Legjobb barátom vagy.

     Hiba volt részemről ezt mondani, ugyanis egy Mardekáros véletlenül pont arra járt, és persze csak az utolsó mondatot csípte el, első dolga valószínűleg továbbadni Malfoynak, Draco ugyanis nem keresett fel két napig ezért kénytelen voltam én magam megtalálni és kérdőre vonni mi baja van már megint. Kicsit elegem lett, hiszen mindig valaki vagy valami berondít a kapcsolatunkba, mert nincs jobb dolga az életnek, minthogy velünk foglalkozzon. Kezdtem feladni a reményt, komolyan nem leszünk már boldogok kettesben? Eddig csak kis ideig jött ki úgy a lépés, hogy remekül megvoltunk, senki és semmi se szólt bele a dolgunkba, erre tessék, amint kibékülök legjobb barátaimmal rögtön összeveszek a fiúmmal. Kérdem én, hol itt az igazság? Nem lehetek jóba mindegyikkel egyszerre? Hihetetlen. Feltétlenül megszerettem volna vele beszélni a a dolgokat, ennyi miatt nem veszhettünk össze, túl banális az ok.

     Mivel a folyosón nem várt meg soha, mindig kikerült, láthatatlannak nézett, majd újra kikerült, mintha nem is ismert volna, pont ezért írtam neki egy levelet és csak reménykedtem, hogy eljön a megbeszélt időpontban a helyhez, mivel nem méltatott választ adni. Könyvtárat választottam találkának, mivel ott nem lehetett ordibálni, maximum csendben szitkozódni, legalább olvashattam is miközben vártam rá, a könyv segítségével tereltem el ijesztő gondolataimat a lehetseges veszekedésekről és a végeredményről. Épp Hóllóháti Helén életet olvastam mikor nagy nyikorgások közepette kihúzta a széket Draco. Kifejezéstelen tekintettel végigolvasta a címét és megtámasztotta a fejét.

- Minek olvasol róla? Át akarsz menni a Hollóhátba?

- Semmi szükség rá, bár eredetileg oda kerültem volna, csak a süveg meggondolta magát, túl lusta vagyok hozzájuk. A szüleimnek lehet el kellett volna mondanom, apa ott végzett.

- ÉS a Mardekár? Oda nem tervezett beosztani?

- Nem, egy csepp ravaszság sincs bennem.

- Azt hittem gonoszságot fogsz mondani. – mutrázott miközben még mindig engem fixírozott jégkék szemeivel.

- Nem mindenki gonosz aki oda került, Draco. – válaszoltam csendesen, nem tudtam mire megy ki ez a játék, de nagyon nem tetszett. Félreraktam a könyvet és vártam.

- Nem. Ne járjon az agyad.- szólt rám, annyira elbambultam, hogy összerezzentem ettől – Azt hiszed Potter miatt nem kerestelek pedig nem, teljesen más az oka. Sokat gondolkoztam rajtad és mi lenne a legjobb kettőnknek, ezért szakítani szeretnék veled. – olyan hirtelen hajoltam előre az asztal fölött, hogy a szék hátraesett vízhangot csapva a könyvtárban. Minden szem ránk tapadt, de amit mondtam neki senki se hallhatta. Kezeimmel megragadtam a talárját és olyan közel húztam magamhoz amennyire csak az asztal és a könyvrakás engedte kettőnk között.

- Tudom, hogy van valami baj Draco és megőrjít amiért nem mondod el mi az. Azt hitted nem veszem észre mikor szomorúan bambulsz? Miért nem engedsz be az életedbe? Te is tudod nagyon jól mennyire szeretlek. Kérlek… - suttogtam könnyes szemekkel. Az előttem ülő fiú ha lehet mégjobban elsápadt, most jöttem csak rá mekkora problémával küzd, ráadásul egyes egyedül. Gyönyörű szürke szemei alatt fekete, lilás karikák éktelenkedtek, sose láttam még ilyen elhagyatottnak a tekintetét, jobban hasonlított egy kisfiúra, mint egy felnőttre. Látszott rajta mennyire viaskodik saját magával, elmondja-e nekem vagy ne. Elengedtem a ruháját és mellé sétáltam, így könnyebben tudtam magamhoz húzni, hogy átöleljem és megcsókoljam. Félve viszonozta közeledésem, mintha nemis önmaga lett volna, ilyen helyzetben mégis mi mást tehettem volna? Kimutatom a szeretetem, ha nem más belé verem a szeretetemet.

     Kéz a kézben sétáltunk ki a teremből, bár nem mondta el mi bántja, megígérte, hogy ha eljön az ideje akkor szól. Hittem neki, csak féltem mi lehet ennyire komoly. A tanulás mellett most már az ő problémáival is foglalkoztam, hiába mondta ne stresszeljem magam, ha járunk akkor osztódnak a gondok. Legalább az iskola kezdett belenyugodni a helyzetünkbe, sőt már el-el nézték azt ha kézen fogva sétáltunk vagy együtt ettünk a nagyteremben. Az összes probléma viszont eltűnt a fejemből mikor Harry egyik délután leült Ron, Hermione és mellém. Komoly tekintettem nézett mindhármunkra, várakozva néztem rá mégis mit szeretne.

- Tudom már mit fogok tenni. Lumpsluck ügyével kapcsolatban. – rég nem hallottunk róla, meg az emlékeiről amiket Harrynek meg kellene szereznie. Dumbledore már év elején megbízta ezzel a feladattal, de még sehogy se sikerült kicsikarnia belőle, ezért elég nagy dolog, hogy ilyen hirtelen előjött egy ötlettel.

- Mit? Rákérdezel megint? – nézett rá Hermione kíváncsian.

- Nem. Gondoltam szerzek valahonnan egy kis alkoholt és akkor hátha eljár a szája és…

- Szörnyű terv. – lapoztam Bájitaltan könyvemben és lefirkantottam valamit a pergamenemre. Feleslegessé vált tovább figyelnem rá, hiába, ez lenne már a negyedik alkalom, hogy ezt találta ki, eddig egyszer sem vált be, akkor honnan hiszi pont most menni fog?

- Key, ugye tudod hogy mindjárt valentinnap? – felemelt szemöldökkel néztem Ronra, az összes ember közül pont ő említette meg? – Tervezel szívecskés napot Malfoy-poonak?

- Persze. – forgattam meg a szemeimet – Ha annyira tudni akarod mást terveztem.

- Tényleg? – most már Hermione is felkapta a fejét házijából.

- Igen. Vacsorát csinálok, hétvégére esik úgyis, vicces lesz.

- Minek csinálsz vacsorát hogyha ott vannak a házimanók? Nem elég ha ők megfőzik?

- Na de RON! A házimanók nem parancsolgatásra való lények, ők is csak normálisan akarnak élni, mint mindenki más, nem hinném, hogy Keysha rájuk akarná ezt bízni.

- Egyet értek. Az túl tökéletes lenne.

- KEYSHA! – Hermone megbotránkozva csapta be a könyvet, idegesen nézett mindkettőnkre. Rásomolyogtam Ron-ra, látszott rajta majdnem elneveti magát.

- Segítenétek nekem kicsit?  - Harry kétségbeesetten turkálta a haját.

- Miért nem használod Felix Felicis-t amit megnyertél első órán tőle? Akkor biztos szerencséd lenne. – Harry elgondolkodva nézett a lobogó tűzbe, nem akaródzott neki válaszolni, valami miatt marcangolta magát, szerintem csak én meg barátnőm sejtettük mi miatt, Ron-nak fogalma se volt miről van szó, mint általában. Mi ketten tudtuk Harry-nek mennyire tetszik Ginny, nem mondta el semelyikünknek sem, egyszerűen rájöttünk, mivel annyira nyilvánvaló. Valószínüleg az egyetlen személy akinek fogalma sincs semmiről az maga a lánynak a testvére. Mondjuk meg is ölné Harryt ha arról lenne szó, végül is a húga.