18

     Március végéig úgy gondolom eléggé boldog ember lettem, de egy levél mindent megváltoztatott körülöttem. Akkor jöttem rá két dologra is, a szülők mennyire fontosak egy gyerek életében és Draco Malfoy egy halálfaló. Hihetetlen, hogy pár óra alatt mennyi minden fel tud fordulni, egy ember kedve, meg maga az élete is. Sohase gondoltam eddig bele mi lenne ha elveszítenék egy számomra értékes személyt, hiszen annyira szokássá vált a mindennapi jelenléte vagy a levelei, hogy egyszer sem álltam meg a mindennapi teendőim közben egy hála erejéig, egyenesen normálisnak vettem a létezését. Életemben nem szenvedtem ennyit és sajnos úgy tűnt semmi se tud segíteni rajtam, talán csak egy ember, a barátom. Érdekes, az a személy tud a legjobban lenyugtatni aki egyben legjobban felhúzott azzal, hogy titkolózott előttem hónapokon keresztül. Így már minden világos, miért kapta el bal kezét olyan hamar, ha véletlenül hozzáértem, miért nem vette le az ingét soha hogyha szexeltünk, nem azért mert megégette a kezét, hanem a sötét jegy miatt. Hogy lehettem ennyire ostoba és vak is egyszerre? Rejtély marad.

     Az üzenet ami teljesen összetört délben érkezett, abban az időpontban ritkán szoktunk kapni postát, csak reggel, már akkor sejthettem valami nincs rendjén. A családi bagoly jött el, Tunya, olyan hirtelen szállt le, majdnem hasra esett. Pislogva kinyitottam a levelet, Draco mellettem belekukkantott kitől van.

„Keysha

Semmi körülmények között ne gyere haza, tudom ez a hír sokkolni fog és elhiheted én vagyok a legszomorúbb, hogy így kell megtudnod…apádat tegnap megölték a halálfalók, mert nem társultunk hozzájuk. Nem tudom mi fog ezután történni velünk, arra kérlek légy erős, kincsem, és még egyszer NE gyere haza. Jelentkezni fogok nemsokára, kérlek figyelj Tunyára, és vigyázz magadra.

anya”

     A papír tele volt áztatva könnyekkel, normálisan fel se tudtam fogni mi van velem, csak éreztem ahogy Draco magával húz kifelé a teremből és benyit egy üres osztályterembe. A könnyeim automatikusan potyogtak a szememből, összerogytam mint egy baba a földre, az agyamban felmerült a gondolat milyen piszkos lehet a padló, furcsa pont most ilyesmin agyalni, eddig nem vettem észre a környezetem, de abban a pillanatban a legapróbb részletet is megláttam. Fogalmam sincs mennyit sírhattam Draco kezei között, de eltarthatott egy ideig, szerintem megvolt vagy fél óra is, legalábbis a belső órám szerint, mivel még nem csengettek. Lágyan simogatta a hátamat nyugtatásképp, de egy hang se jött ki a torkán, felnéztem rá majd elkerekedett a szemem a látványtól. Szürke szemeiből könnyek záporoztak lefelé sápadt arcán, lassan vörösödött a látószerve körül a bőre. Hitetlenül elnevettem magam miközben még mindig bőgtem akárcsak egy öt éves.

- Te minek…sírsz? – szipogtam eszeveszetten, alig tudtam kimondani ezt a pár szót.

- Sajnálom. – suttogta egymás után gyorsan – Sajnálom, sajnálom….annyira sajnálom, nem gondoltam volna, hogy bántani fognak titeket.

- Miről beszélsz? – megrázta a fejét miközben szemeiből  kidörzsölte az utolsó könnycseppeket, de nem szólt semmit  - Draco…mi van?

- Nem mondhattam el, meg kell értened. Nem akartam, hogy veszélybe kerülj,de…meg sem…meg sem fordult a fejemben bánthatják a családodat is. – kezdtem kapiskálni miről lehet szó, de hallani akartam a szájából, csak így lehettem biztos benne. Megragadtam a talárját és egyenesen rá néztem, úgy tűnt megint sírni kezd de a végén legyűrte.

- Mondd. – hihetetlen gyorsasággal váltott át a szomorúságom idegességgé.

- Sajnálom. – lenézett és felemelte a bal kezéről az inget, a sötét jegy ott éktelenkedett, már ki tudja mégis mióta, mint valami bélyeg ami megpecsételi a sorsát. Erősen a számba haraptam és leültem a fenekemre, a térdemen megtámasztottam a fejemet, erősen próbáltam gondolkozni mégis mit kellene tegyek. Biztos nem erre a reakcióra számított, de jelenleg túlságosan le voltam sokkolva ahhoz, hogy bármit is mondjak. Csendben ültünk egymás előtt, próbáltam lelassítani lélegzetemet, mivel a tekintetem mindig elhomályosodott a könnyektől, és jelenleg nem akartam sírni, mivel ezt meg kellett beszéljük.

- Hallgatlak. – kezdtem el a kommunikációt.

- Még iskola előtt történt. Nem volt más választásom, azt mondták meg kell tegyem vagy…megölnek. Apámat akarják büntetni velem azért mert Tudjukkinek nem hozta el Pottert. Most… engem neveztek ki egy feladatra, de Keysha el kell hinned nekem nem önszántamból lettem én is halálfaló, sose akartam ezt. Hinned kell nekem!

- Nem! Semmit se kell csinálnom, jelenleg utállak és megtudnálak ölni téged a két kezemmel, miért nem szóltál eddig?! Annyi esélyed lett volna rá, egyszer se akartad elmondani?!

- Akkor…hiszel nekem, hogy nem akartam magamtól…?

- Hogy a fenébe ne? Nem vagy normális Malfoy. – fáradtan fellélegzett és magához ölelt, éreztem ahogy rázkódik a válla, ami miatt újra előtörtek a könnyeim, a fenébe is.

     Eltartott egy ideig mire teljesen eljutott az agyamig mi történt apával, azzal az emberrel aki a legtöbbet jelentette nekem anya mellett. Borzasztó érzés, főleg elmondani a barátaidnak, azok a szomorú nézések, az egyetlen ember aki igazán velem tudott érezni az Harry és az utóbbi időben rengeteget volt velem, beszélgettünk olyan dolgokról amikről még soha, milyen ha meghal egy családtagod. Nagyon jól esett az is Draco mennyire segíteni próbált, de ebben  a helyzetben nem tudott. Nem fogadta a legjobban milyen sok időt töltöttem legjobb barátommal, mivel járásunk óta nem igen lógtam velük, ezért neki fura volt ez az egész helyzet. Hála az égnek meghagyta magának a megjegyzéseket, ő is láthatta a fejlődést rajtam, próbáltam boldog lenni, de nem mindig sikerült. Néha összetörtem szünetekben, olyankor félrevonultam a lány vécébe senki ne lásson, de előfordult már, hogy elsírtam magam a hálóban is. Ha a közelben volt valamelyik barátom rögtön odapattant lenyugtatni, nem kellett olyan sok hozzá, csak egy kis törődésre van szükségem ha összegyűl a fájdalmam.

- Keysha, el kell mondanom valamit. Azt hiszem kitaláltam mit akarok csinálni Lumpsluckal.

- Ideje lett már benne vagyunk Áprilisban.

- Tudom, épp ezért fogom használni Felixet.

- Micsoda? De azt – körbe néztem majd közelebb hajoltam hozzá nehogy valaki meghallja miről beszélünk, nem mintha bárki figyelne, mindenki el volt foglalva saját dolgaival – nem Ginnyre tartogattad?

- De igen…annak várnia kell, sajnos. Most fontosabb azt amit Dumbledore rám bízott. Pár nap múlva megteszem, megvárom a tökéletes alkalmat és csak azután.

- Szerintem legyen egy hétvége. Nincs az útban a tanulás meg a többi, kicsit nyugodtabb az élet, meg mindenki lemegy Roxmortsba.

- Nem rossz ötlet, lehet az lesz. Valahogy ki kell szednem belőle azt az emléket,ha törik ha szakad.

- Többieknek szóltál már?

- Tudják, de most Ron alszik, Hermione meg…

- Tanul. – mondtuk ki egyszerre mosolyogva. Az ablakon kopogásra lettem figyelmes, Calipso újra feltűnt egy levéllel. Kibontottam, Draco üzent menjek le az udvarra vele. Elköszöntem tőle és lesiettem a közös fánkhoz, ahol még negyedik évben átváltoztatta Mordor egy görénnyé, mindig elnevettem magam az emléken és ez ma sem volt másképp. Sajnos ahogy én egyre felszabadultabb úgy lett Draco egyre stresszesebb. Nem árulta el az okát, de volt egy megérzésem mi miatt, nem csodálom miért tűnt fáradtabbnak egész évbe, látszott rajta valami megeszi belülről és semmit nem tud tenni ellene.

     Már várt mikor lefutottam a lépcsőkön, akkor esteledett, ezért még világos volt valamelyest kint. Nekidőlt a fának, üres tekintettel nézett maga elé, csak akkor tért vissza az élet szemeibe mikor megpillantott, ettől rögtön hevesebben kezdett verni a szívem.

- Szeretlek. – suttogta fülembe miközben magához ölelt. A lélegzetem szaggatott lett, először mondta ki ezt a szót amit már olyan rég óta vártam.

- Én is, nagyon.

- Figyelj rám Keysha, ugye tudod mindent megteszek azért, hogy biztonságba legyél?

- Igen.

- Akkor kérlek, ne kérdőjelezd meg a döntéseimet. Szeretnék szakítani veled.

- Szó se lehet róla Malfoy.

- Valahogy gondoltam hogy ez lesz a vége, nem tudsz rám hallgatni egyszer se, mi? Ez a saját érdekedben van, értsd már meg, nemsokára olyan dolog fog történni, ami mindent megváltoztat, nem akarlak elveszíteni, te vagy a legfontosabb személy az életemben és utálom magam amiért nem léptem évekkel ezelőtt. Igazságtalan a francba is, hogy csak ennyi időt tölthettünk együtt.

- Kezded átvenni a szokásaimat. – mosolyodtam el szomorúan. Sejtettem el fog érkezni ez az idő is, de nem gondoltam volna hogy ilyen hamar.

- Megpróbálom meggyőzni őket ne bántsanak téged meg a családodat többet, mert elárulok valamit a minisztériumnak. Vigyázz magadra és ígérd meg nem keresel fel.

- Ugye tudod, hogy lehetetlen kérsz tőlem?

- Tudom, mert önfejű, makacs, hajthatatlan…

- Jól van! Elég lesz. – ütöttem meg vehemensen a vállát mire elmosolyodott. Szóval ez az utolsó alkalom mikor úgy találkozunk, hogy járunk. Nem akartam ezt, pedig világosan csak miattam csinálja, nem akar még több szenvedést okozni nekem, pedig eleve nem is miatta történt ez az egész, hanem a társai miatt, én tudom mennyire utálja Tudjukkit, és egyáltalán nem igazságos szülei részéről, hogy belerángatták ennyire az ő ügyükbe. Egy külön hely van számukra a pokolban, a saját gyerekükkel ilyet csinálni, hihetetlen. Szomorúan gondoltam vissza a vidám évekre amikor még semmi bajunk sem volt az órákon kívül.

     Harmadik évben mikor dobigálgatott galacsinokkal az órán és folyton idegesített a baromságival, aztán elérkezett a negyedik év, mikor megtetszettem neki, fogalmam sincsen miként vagy miért, mivel borzalmasan néztem ki akkor, na nem mintha most egy modell alkat lennék, viszont régen egyenesen bányarém voltam. Undorító arccal és pattanással, míg ő akkor is tökéletes bőrrel rendelkezett, csak gyerekesebb arc társult hozzá. Komolyan azt hittem utál engem, a viselkedéséből ez jött le, erre kiderül kezdett megszeretni, mégis úgy viselkedett velem, mint egy darab szarral. Szivatott, kigáncsolt és majd megölte Harryt meg Ront ha velük sétáltam, mint valami idegbeteg. Visszagondolva valószínüleg csak azt akarta figyeljek fel rá, de épp az ellenkezőjét érte el. Nem is tudom hogyan sikerült ennyire beleessek, Malfoy karizma, úgy tűnik. Kár, ennek most már vége, mivel veszélybe kerültem.

     Önmarcangolva teltek el a következő napok, mégis hogyan máshogy? Anyával majdnem mindennap leveleztünk egymással, a temetésre nem mehettem el, megtiltotta, attól félt mi történik ha ott is megjelennek és elakarnak rabolni. Kínkeservesen lassan telt az idő, mintha vissza fordították volna. A tanulás és az iskola már egyáltalán nem érdekelt, rettegtem, mert volt egy rossz érzésem ami nem hagyott nyugodtan aludni és élni mindennapjaimat. Úgy tűnt Harry is érezte ezt, mivel aznap mikor le akart menni Lumpsluckhoz mielőtt megitta volna a Szerencseszérumot Dumbledore Seregének is hagyott kortyokat, szerinte valami nagy van készülőben, ezért én is, mint mindenki más ivott belőle és készen álltunk a legrosszabbra. Azt kell mondanom hatalmas mázli, hogy hagyott nekünk is mivel nélküle meghaltunk volna az is biztos. Járőröztünk kettesével a folyosókon meg kint mikor megérkeztek a halálfalók…velük együtt pedig Draco. Összeszorult a szívem mikor megláttam őt is közöttük, látszott mennyire kétségbe van esve, főleg mikor engem is megpillantott, arca elsápadt, szemei vadul csillogtak. Párom, Ginny idegesen elkezdett harcolni velük, Harry a lelkemre kötötte vigyázzak rá, de semmi szüksége se volt védelmemre, mivel remekül elbirkózott ő is a halálfalókkal. Azért engem se kellett félteni, egymás után lőttem az átkokat, félig hallottam ahogy kintről is durranások zaja keveredik sikoltozással, ekkor megláttam Lupint. Lefegyverezte könnyűszerrel az egyik ellenséget, így lejjebb eresztettem a pálcámat, majdnem az életembe került ez a döntés, ugyanis egy másik engem szemelt ki célpontjának, kilőtt egy halál átkot rám, de Draco megmentette az életem miközben elrohant mellettem. Félrelökött a vállával, úgy tűnt el akar tűnni hamarabb, hogy menjen le az udvarra, de én láttam aggódó pillantását mikor hátrafordult. Magamban megköszöntem neki és én is a többiekkel kisiettem az udvarra a társainkhoz. Megrettenve vettük észre miként harcolnak még mindig a megmaradt halálfalókkal, minden felé zöld, sárga és piros fények röpködtek, azt se tudtam hogy kerüljem ki őket. Még elkaptam ahogy Draco felszalad a csillagvizsgálóba, de utána elkezdtem párbajozni az egyik halálfalóval. Arra emlékszem ahogy a Stupify-t sikeresen visszavertem, de egy kábító átok telitalált, onnan sötétség borult az elmémre.