13

    Mire mi leértünk a hetedikről már egy kisebb csoport beszélgetett Ron ágya előtt. Harry aggódóan figyelte barátját miközben kezeit tördelte. Lumpsluck elvesződöttnek tűnt a délceg Dumbledore és rideg Piton mellett, maga McGalagony professzor is velük volt együtt beszélgettek, onnan tudtuk meg mi történt valójában. Ron erős szerelmi bájitalt kapott amit valójában Harry-nek címeztek, ezért Harry elvitte Ront Lumpsluckhoz. Beleivott egy borba, ami kiderült megvolt mérgezve, és a csattanója az egésznek? A palackot Dumbledore-nak címezték. Úgy tűnik valaki nagyon ki szeretné csinálni az igazgatót, vajon mit tehetett?

     Hermione-t ez annyira nem kötötte le, Ron mellé sietett és leült az egyetlen szabad székbe ami mellette volt és megfogta a kezét. A beszélgetésünket Lavender érkezése vetett véget, mikor azt hinnéd ennél rosszabb már nem lehet…nos akkor jön Lavender.

- Te meg mit keresel itt?! – a lány mintha mérget köpött volna Hermione-ra.

- TE mit keresel itt!

- ÉN a barátnője vagyok!

- Én meg... a…barátja.

- Hah! A barátja! Na ne röhögtess! Hónapokig kerülted és nem is beszéltél vele, erre mikor érdekessé válik hirtelen megint jóba lesztek?!

- Érdekessé? Meg van mérgezve te hígagyú. – sziszegte Hermione teljesen kikelve magából. Kár, hogy nem volt egy popcorn közelbe, mert ez mindent megért. Ron mocorogni kezdett, mintha motyogást is hallottunk volna a szájából. Mindenki közelebb hajolt halljuk mit akar a beteg mondani.

- Ah! Látod?! Érzi a jelenlétem… semmi baj Won-Won, itt vagyok veled! Itt vagyok. – ekkor „Won-Won”egy olyan dolgot mondott amit nem kellett volna, vagyis hónapokkal hamarabb kellett volna mondjon.

- Herm..i..on..e. – Lavender sírva rohant ki a gyengélkedőből, szkeptikus arccal néztünk utána Harry-vel. Hermione arca vörös volt akár egy paprika, nem csodálom, ő helyébe én is így néztem volna ki.

- Ohh milyen szép is a diák szerelem. – Dumbledore derűsen nézett ránk majd kisétált a többi tanárral együtt helyet hagyva nekünk, a barátainak. A hangulat valahogy feloldódott, végre, hónapok után először. Úgy tűnik ahhoz, hogy újra jóba legyünk az kellett, hogy Ron meg legyen mérgezve, ugyanis ezután sokat mentünk hozzá és vártuk mikor épül fel. Ez az egész dolog teljesen kiverte a fejemből Draco-t, egészen addig míg Harry fel nem hozta. Jött volna, hogy megüssem a rúna ismeretek könyvemmel, de visszafogtam magam és hallgattam ahogy ócsárolja nekem és Hermione-nak. Barátnőm viszont hamar elterelte a témát róla amiért rettentően hálás voltam neki, már valahogy jelezni szerettem volna állítsa le egy kicsit, de a telepátia most is működött. Legjobb barátnők logika, fura mi?

     Egy hét után Ron szervezetéből teljesen kiment a méreg és velünk ebédelt a nagyteremben. Hermione könyvet olvasott, az én részemnél is ki volt nyitva két kötet és egy pergamenre másolgattam a dolgokat, közben figyelve miről beszélgetnek a barátaim, mert nem akartam semmiről se lemaradni, csak azért mert tanulok. Végig koncentráltam a szövegekre, fordítottam, bekaptam egy kanál levest, utána megint fordítottam és akkor megéreztem a havat a fejem tetején. Csodálkozva néztem fel, csak a mi fejünk felett hullott egy kis havacska.

- Ron, fejezd be! Hóhullást idézel elő! – Hermione megrázta a fejét csodálkozva és újra olvasni kezdte a szöveget, de én megvoltam győződve róla, hogy nem is figyeli mit olvas, mivel percek óta ugyanannál az oldalnál tart.

- Bocsi… - támasztotta a fejét barátunk – elmondanátok még egyszer hogyan szakítottunk?

- Hát umm…beszéltél álmodba. És mondtál…ahm…dolgokat. – elmosolyodtam a 
pergamenem felett, persze, ciki lenne kimondani az igazságot, de azért nem rossz megfogalmazás barátnőm részéről. – Harry!

- Hm?

- Katie! Ott van Katie Bell! – erre mindannyian felkaptuk a fejünket, csapot-papot otthagyva kerestük a tekintetünkkel a lányt. Harry gondolkodás nélkül odasietett hozzá mikor meglátta, aggódva néztem a többiekre, ennek nem lesz jó vége. Ajkaimat harapdálva néztem ahogy beszélgetnek, Harry hevesen gesztikulálva mikor megakadt a tekintetem egy tejfölszőke hajon. Draco akkor kullogott be a nagyterembe elgondolkodó tekintettel amikor ő is észrevett. Arca ha lehet még sápadtabb lett, mintha kiszállt volna belőle az utolsó csepp energia is. Már készültem volna felállni mikor kifelé kezdett sietni, először azt hittem miattam menekült el, de csodálkozva láttam, hogy Harry utána megy. Megrettenve ültem vissza a helyemre, szívinfarktus kerülgetett mikor Hermione megfogta a kezemet visszarántva gondolkodásomból.

- Menj utánuk, itt baj lesz. – Ron furcsán nézett mindkettőnkre, látszott rajta mennyire elhagyta a fonal végét, változatosság kedvéért. Mondjuk az lenne a csoda ha egyáltalán elkapta volna az elejét, hiszen nagyrészt ki van hagyva ebből a témából. Megkövülten néztem barátnőmre latolgatva esélyeimet, mennyire érné meg nekem? Azzal én is tisztában voltam milyen veszélyes lehet ha összeeresztik Harry-t és Draco-t, elképzelni is rossz. Haboztam pár percig, de Hermione rám kiáltott. – Menj már! Siess! MENJ!

     Hátratoltam a széket és én is kiviharzottam a teremből, a gond ott kezdődött mikor nem tudtam pontosan merre is rohantak el. Lehetetlen átnézni az egész iskolát, a fenébe is hét emeltből áll és nem is beszéltünk az alagsorról és a tornyairól, plusz az eldugott helyek amiket csak Fred és George ismer. Kelletlenül le kellett állítsam az embereket a folyosón nem látták-e véletlenül Harry Pottert, őt mindenki ismerte, már csak ezért is könnyebb volt az esélye annak, hogy megtalálom. A második emeltre vezettek a diákok, ezért kérdés nélkül nyitottam be a tantermekbe, féltem attól elkéstem-e, hiszen már több perc, sőt lehet egy óra is eltelt az ügyetlenkedésem miatt. Persze, megint én vagyok az aki segíteni indul utánuk, egyszer ez is a sírba fog vinni nemcsak a kíváncsiságom. Jó lenne ha már nekem segítene valaki, nem csak én kockáztatnám az épségemet, de semmi esélye erre.

     Már csak egy ajtó maradt hátra, Hisztis Mirtillé. Félig nyitva állt, ezért tökéletes rálátásom lett az összetört kagylókra, tükrökre és…a vérre a földön. Könny szökött a szemembe amint besétáltam a helységbe, a víz eléggé elszabadult, még mindig szivárgott a tönkretett csövekből. Leállítottam egy egyszerű varázslattal és tovább néztem körbe a helyszínen. Semmi kétség sem fért hozzá, Harry és Draco itt kellett legyenek. A vér teljesen szétkenve folydogált együtt a vízzel, halvány piros színe lett. Bele se mertem gondolni kié lehet, de csak egy féle képen deríthettem ki melyikük sebesülhetett le ennyire, ha lemegyek a gyengélkedőre, megint. Az elmúlt hetekben már vagy hetedjére néznék le, méghozzá úgy, hogy a sérült a halálán van. Idegesen kezdtem szidni magam amiért ilyen gondolatok cikáztak a fejemben.

     Úgy rohantam lefelé mint még soha, amikor késésben voltam még akkor se sikerült ilyen iramban futnom. Lihegve álltam meg az ajtó előtt majd résnyire nyitottam, először óvatosan kukucskáltam be a lyukon, majd bátor diák módjára besétáltam. A látvány nem volt túl kellemes, sőt, mondhatni annyira szíven ütött amennyire csak lehetett. Draco mozdulatlanul feküdt a fehér ágyon, véres inge leterítve az egyik széken hevert, míg a fél teste be volt kenve valamilyen szerrel. Óvatos léptekkel közelítettem felé, megpróbálva nem felkelteni. Pomfrey felém sietett amint meglátta, hogy belépek.

- Remélem nem tervezted felkelteni. Nemrég hozták be, még pihennie kell. – aggódó pillantásokkal illette a személyt akiről beszélt – Borzalmas állapotban hozták be.

- Mi történt? – kérdeztem kiszáradt torokkal.

- Piton professzor kísérte be, már akkor félájult volt szerencsétlen, utána továbbment, nem tudom merre.

- Nem mondta mitől lett..ilyen?

- Nem. – rázta meg a fejét – Ha akarsz ülhetsz mellette, de aludni fog egy ideig. Annyit kérek maradj csendben...

- Rendben.

     Akkor nem érdekelt mennyit kell mellette ülnöm ahhoz, hogy lássam felkelni, lemaradtam pár órámról, valószínűleg Harry már elmesélte mi történt a mosdóban, de most inkább nem foglalkoztam ilyesfajta gondolatokkal miközben vele gubbasztottam órákon keresztül simogatva a kezét. Nem egyszer jött rám a sírás, de sikerült lenyugtatnom magam ahhoz képest elég hamar. Kint már rég feljöttek a csillagok mikor Draco mocorogni kezdett és lassan kinyitotta látószerveit. Figyelmesen néztem ahogy óvatosan felém pillant, ezért elengedtem a kezét, több idő után először. Szótlanul vártam hátha mond valamit, de semmi, csak néztünk egymást mintha sose találkoztunk volna. Nyöszörögve ült fel az ágyban, csak akkor szakította meg a szemkontaktust.

- Mióta vagyok bent?

- Pár órája.

- Minek jöttél le? – fáradtan dörzsölte meg a szemeit, ha nem sajnáltam volna ennyire meg is ütöm, teljes erőből.

- Te idióta! Itt izgultam miattad órákon keresztül erre ilyet kérdezel?! Hogy lehetsz ennyire köcsög?!

- Heh… - hitetlenül megrázta a fejét – Nem vagy normális Key. Azt hittem elég nyilvánvalóan kimondtam tartsd magad távol tőlem, nézd meg most is mi történt. Gondolj bele, ha járnánk szerinted mi lenne? Ugyanez, ha nem rosszabb. Át akarod ezt élni minden egyes alkalommal? Tényleg ezt szeretnéd? Inkább gyere össze valami csávóval aki neked való nem egy ilyen seggfejjel mint én. Istenem… nézd meg! Miattad seggfejnek neveztem saját magamat.

- Ahhoz képest, hogy ennyire ki voltál ütve jó sokat jár a szád.

- Figyelsz te rám egyáltalán?!

- Igen figyelek, és rájöttem, hogy még nagyobb idióta vagy, mint gondoltam. Ha ennyire tetszek neked..

- Ki beszél itt tetszésről? Már rég nem csak tetszesz, hanem szeretlek, csak te túl vak voltál, hogy lásd. Te vagy az idióta, nem én.

- Mi? Nem lehetett annyira rég, sőt egy ideig biztos voltam, hogy meg akarsz ölni!

- Te nem vagy normális! Au! – hirtelen felült amitől rögtön vissza is esett az ágyba – Ez is a te hibád.

- Már minden az én hibám!?

- Figyelj rám Taylor, mert nincs kedvem ismételni magam, utálom az olyat. Negyedik évben kezdtél nekem tetszeni, de akkor jobbnak láttam ha egyszerűen leplezem utálattal. Sokkal egyszerűbb, mint odamenni és elmondani, ki is röhögtél volna, ha nem szembeköpsz. Én voltam a legnagyobb görény az iskolában, szó szerint, mivel Mordor professzor ügyesen ellátta a bajomat. Fene enné ki a szívét.

- Kicsit eltértél.

- Ne keverj össze!

- Te kevered össze saját magad. – nevettem fel hitetlenül. Draco halványan elmosolyodott, amitől abbahagytam a nevetést, éreztem ahogy az arcom elpirul, reméltem nem igazán látszik, de hiába az egész, Draco nem az a fajta ember aki hagyja, hogy valaki elmeneküljön a szégyentől.

- Mintha kissé vörös lennél, Taylor.

- Kuss Malfoy, nem akarsz találkozni az öklömmel.

- Képes lennél megütni egy beteget?

- Ne gyere elő a beteg kártyával, mert akkor én is előjövök a kigáncsoltam egy lányt kártyával.

- Nem hiszem el, hogy emlékszel még rá.

- Nehezen tudtam elfelejteni, ugyanis egy nagy heg van a helyén ahol elestem ötödik évben. Köszi szépen.

- Legalább örökké emlékezni fogsz rám.

- Szerintem nem vagy te már olyan rosszul, elbírnál pár ütést.

- Hey… - megfogta a kezeimet, aggódó tekintettel figyelt – Komolyan ezt akarod?

- Nem elég nyilvánvaló? – mosolyodtam el óvatosan. A szívem végig hevesen dobogott míg beszélgettünk, de ez az utóbbi időben mindig így volt, még akkor is ha csak egy terembe ültünk. Az egyik kezét felemelte a tarkómhoz és közelebb húzott magához, így a szánk érintkezett. Erre vágytam már egy ideje, furcsa mennyire tökéletesen szimmetrikusan mozogtak, mintha nem is ez lenne az első csókunk. A fejemben rengetegszer lejátszottam milyen lehet, de egyáltalán nem úgy jött ki a lépés, furcsa és fájdalmas lett. Ajkai kissé ki voltak száradva, éreztem minden szenvedést, fájdalmat amit sose mondott ki, ebben a csókban minden benne volt. Óvatosan nehogy fájdalmat okozzak, a hátáról felsiklott a kezem a hajába, amibe bele is túrtam rögtön ahogy hozzáértem. Puha és jó illatú, pont ahogy álmaimban. Éreztem ahogy belemosolyog csókunkba, ettől az egész komolyság elveszett mert én is mosolyogni kezdtem a végén pedig elkuncogtam magam.

- Egyszer kicsinállak Keysha.

- Szerintem én vagyok abban a helyzetben, hogy téged csináljalak ki.

- Touché. – a jellegzetes félmosoly visszatért a szájára, sokkal jobban hasonlított így régi önmagára, arra a beképzelt alakra akit kinem állhattam, most viszont hihetetlenül szexinek hatott. Beleharaptam az ajkamba, a szemei pedig a számra csúsztak. Automatikusan elengedtem a az alsó ajkamat, ezt követően rögtön felnézett egyenesen a szemeimbe. – Menj inkább, így is elég nagy bajba kerültél miattam.

- És? Mi az élet egy kis veszély nélkül?

- Szeretném ha inkább nem mennél sok veszélyes kalandba. – az arca komoly volt míg ezt mondta, így nem tudtam eldönteni most viccel-e vagy sem.

     Kelletlenül léptem le, legszívesebben az egész estét vele töltöttem volna, de egy, szépen elküldött a Griffendélesekhez azzal a szöveggel, hogy majd holnap találkozunk mert úgyis csak a mai napot kell ott feküdjön, kettő, Pomfrey majd kiugrott a bőréből mikor meglátta, hogy még mindig ott ülök Draco-val, ezért már ő is elküldött. Amint beléptem a klubhelységbe rögtön letámadott Hermione könnyes szemekkel, magához húzott és a bejáratnál ölelgetett, így az emberek szitkozódva kerültek ki minket. Összevont szemöldökkel simogattam a hátát, el nem tudtam képzelni mi fene történhetett míg én a gyengélkedőn ültem. Csak egy dologban voltam biztos, nagyon éhes vagyok és már rég elmúlt vacsora idő.

- Ilyet többet ne csinálj! Ránk hoztad a frászt! Eltűntél ebéd után, órákon se láttalak, sőt a vacsorát is lekésted! Mi történt veled? – hisztérikusan ütögette a vállamat, az ölelés után eléggé megijedtem ettől. Védekezőleg felemeltem a kezeimet és elsiettem Ron felé.

- Uh…izénél voltam.

- Kinél? – kérdezte Ron csodálkozva – Nem ismerek izét.

- Én igen. – esett le barátnőmnek rögtön, ezért lenyugodva ült vissza a helyére. Én is lefoglaltam az egyik karosszéket még mielőtt bele nem pofátlankodik valaki. – Mindegy akkor, majd megtárgyaljuk. Gondolom sejted mi történt, nem? Elmondta?

- Igazából…nem. Szóba se került Harry. – haraptam szám szélébe, hogy is felejthettem el megkérdezni? Eredetileg miatta kerestem fel őket, persze Draco is jelentős szerepet játszott benne, de attól még a barátomat akartam megtalálni.

- Eltalálta egy varázzsal, teljesen felnyársalta Malfoy-t, kár, hogy nem halt bele. – szólt közbe Ron.

- Ron! Harry komoly büntetést is kaphatott volna azért!

- De legalább az a görény eltűnt volna a szemünk elől.

- Mi lett Harry-vel? – állítottam le őket, még a végén ők ölik meg egymást.

- Az a hülye könyv a hibás, tudtam mikor megtalálta, hogy valami baj van vele. Elment Ginny-vel eldugni a Szükség Szobájában.

- Akkor nem esett semmi bántódása? – nyugodtabban szedtem a levegőt, észre se vettem mennyire feldúlt ez a beszélgetés egész addig míg békésebben nem kezdtem lélegezni.

- Mikor történt vele utoljára valami?

- Csak minden évben, de úgy azon kívül nem igazán. – nevettem fel mire mindketten követték példámat.