16

     Csendben ettünk egymás mellett Dracoval, barátai nagyokat nevettek valami másodikos Hugrabugos fiún akit elátkoztak, ilyenkor legszívesebben ÉN átkoztam volna őket meg, de nem lenne szép részemről. Végre úgy ahogy befogadtak, csak mindent elrontanék vele. Draco elgondolkodva nézett rám ezért csettintettem az orra előtt az ujjaimmal, hogy kelljen fel. Elmosolyodott, mint egy bamba lélek, nevetnem kellett azon az arckifejezésen. Huncutul megbökte az oldalamat mire tovább kuncogtam, úgy ettem meg a rántottámat. Legalább boldogok vagyunk, gondoltam vidáman.

     Általános jókedv uralkodott mindenhol hiszen február 14.-én mindenki be volt sózva, a lányok oda akarták adni az ajándékokat a kiszemelt fiújuknak, míg a fiúk szolidan menekülőre fogták a dolgokat, mint minden normális megszeppnt tinédzser. Minden évben ezt csinálják, emlékszem kisebb koromban nem érdekelt annyira mi történik körülöttem, de ahogy nagyobb lettem, úgy kezdtek el jobban foglalkoztatni a fiúk. Mindig vártam hátha jön egy levelem, virág csokrom vagy csokim, rengetegszer előfordult már, hogy kaptam leveleket, de azok nem olyan aranyos szerelmes üzenetek. Szívatások és egyebek, mit is várhattam a tizenöt és tizennégy évesektől? Pont ezt. Hermione figyelmeztetett hiába várok , nem fogok kapni egy normálisat se, mivel maguk a fiúk maguk eleve abnormálisak. Kelletlenül egyetértettem vele, bár egyszer kaptam egy aranyos üzenetet, az egyetlen épeszűt. Mosolyogva emlékeztem vissza arra a pillanatra.

     Épp reggeliztünk, akárcsak most, mikor megrohamoztak minket a baglyok, ebben semmi különös se volt, általában reggelenként csomóan kapnak ajándékokat, leveleket és a Reggeli Próféta friss csomagolását. Negyedik évünket végeztük, fáradtan ettünk és már alig vártuk az évfolyam végét, a hócipőnk is tele lett s tanárok folytonos piszkálódásaival na meg a sok leckével és tanulással. Sajnos még hátra maradt legalább három hónap, ködös maradt a fejünk a véget ért vakáció miatt, engem pedig még mindig nem érdekelt az iskola, tökéletesen el voltam az olvasással és a barátaimmal hanyagul kezelve az egész Roxfortot. Unottan olvasgattam egyik újonnan beszerzett könyvemet, de félretettem mert túl zajosnak találtam az időpontot. Akkoriban nem a tantárgyakra készültem fel hanem jókedvből olvasgattam, szép idők.

- Hey, Keysha, nincs kedved segíteni majd kitalálni a második próbát? – Harry épp a Trimágus Tusán vett részt mindenki megrökönyödésére, akkor még nem tudtuk, hogy Tudjukki beleszólt az ügyeibe.

- Délután?

- Csak akkor.

- Rendben, megpróbálok időben odaérni.

- Miért mi más dolgod lenne? Úgy értem, csak alszol egész nap, meg pletykálsz.

- Ez nem igaz! Olvasok is néha, meg másolok házikat. Apropó, Hermione…

- Szó se lehet róla. Neked is meg kell tanulnod egyszer milyen fontosak számunkra a leckék! Nem azért járunk iskolába, hogy lógjunk, hanem, hogy tanuljunk új dolgokról.

- Hermione, kérlek! Tudod jól, hogy én is segítek a Bájitaltanban amit nem tudsz.

- Azh azh egyejtlhen tahntárgyh amihbe jó vajgy. – nevetett fel teli szájjal Ron.

- Ron, ez undorító. – nézett rá barátunkra Hermione. Felnevettem kettejükön és felfelé pillantottam az elvarázsolt mennyezetre megpillantom-e a baglyomat, örömömre feltűnt átlagosan szürke madaram, csőrében egy sima sárga pergamennel. Mosolyogva figyeltem ahogy leszáll a vállamra és az ölembe dobja az üzenetet. Hevesen dobogó szívvel bontottam ki, de előtte körbe néztem nem-e bámul valaki. Csak Malfoy nézett kifejezéstelen arccal, de mikor észrevette, hogy figyelem tovább beszélgetett barátaival, míg én széjjelhajtottam a pergament.

„ Keysha

Sokat gondolkodtam elmondjam-e mit érzek, vagy inkább hallgassak, hát úgy döntöttem elmondom, sok értelme mondjuk nincs, de legalább könnyítek magamon. Ez önző volt, sajnálom. Visszatérve, tudom mit gondolsz, ez is csak egy hülye levél ami át akar verni, hát ez nem az, komolyan tetszel nekem, csak nincsenek meg azok a körülmények ami miatt járhatnánk. Félig az én hibám, sajnálom… remélem azért egyszer lesz valami, de ha nem akkor legyél boldog akivel sikerül. Pft, mit írok, francokat, megölöm ha megtudom valaki megszerzett előlem.”

     Megszeppenve olvastam újra az üzenetet, nem igazán tudtam hova tenni, tényleg igazi szerelmi vallomás vagy csak ámítás? Felolvastam barátaimnak, szerintük ez is csak egy újabb szívatás, valaki nem tudja mit csináljon a szabad idejével, ezért leveleket írogat lányoknak. Kelletlenül elraktam a bizonyítékot a többi közé, kár érte, gondoltam akkor, a személy viccesnek és ironikusnak tűnt a szöveg alapján, szívesen megismerkedtem volna vele, de nem lett így.

- Ugye tudod, hogy ijesztő vagy mikor ezt csinálod? – Draco felemelt szemöldökkel nézett rám, akkor eszméltem fel, hogy mosolygok.

- Csak gondolkodtam.

- Olyat is tudsz?

- Emlékszem a negyedik évben, kaptam valentinnapkor egy levelet valakitől, sajnos nem tiszta ki lehetett az.

- Én tudom. – fintorodott el – De inkább nem mondom.

- Kérlek! – úgy csaptam rá a kezére, hogy feljajdult. Összevont szemöldökkel nézett rám, én meg kérlelő szemekkel néztem vissza, vártam a válaszát, majd megőrültem, évek óta tudni akartam ki lehetett az és most nem akarják elárulni? Olyan nincs.

- Ha nem röhögsz.

- Esküszöm.

- Remélem is. Az…uh…én voltam. – kerek szemekkel néztem a barátomra, tényleg ő küldte? Oka nem igazán volt, hogy hazudjon ezért hittem neki.

- Ez a világ legaranyosabb dolga.

- Undorító, tök ciki visszagondolva. És én még választ vártam tőled. Istenem. De neked komolyan nem tűnt fel, hogy én küldtem? Szerintem elég nyilvánvaló.

- Már hogy lett volna az?! Semmi különöset nem csináltál csak sokkal köcsögebbűl viselkedtél velem, mint általában.

- Ez az! Ez volt a jel!

- Te viccelsz velem. – csaptam a homlokomra. Nem, sajnos komolyan beszélt és ez idegesített a legjobban. Tényleg azt hitte rájövök onnan ha úgy viselkedik, mint egy utolsó görény? Ez valahogy nem vált be, nyilván. Azt hittem utál, na nem mintha addig nem gondoltam volna azt, de akkorra lettem biztos a dolgomban. Beszélgettünk/veszekedtünk, mi beszélgetésnek, míg a kívülállók veszekedésnek hitték eszmecserénket. Ennyi év után kiderült ő a titkos hódolóm. Ez vicces és egyben ijesztő. Hogyan sikerült ennyi ideig palástolni az érzelmeit, és ilyen jól?

- Gyere. – unott hangon felállt és megfogta a kezem elég keményen, ezért elkaptam. Meglepetten nézett vissza rám – Mi az?

- Fájt… - dörzsöltem kezemet. Elnézett és motyogott egy bocsánatfélét, aggódva öleltem magamhoz a vállánál fogva, majd suttogva megkérdeztem – Minden rendben?

- Persze… mit csinálunk ma?

- Meglepetés. – mosolyodtam el vidáman miközben ölelkezve sétáltunk ki a teremből. Reménykedtem benne ettől a naptól sokkal jobb kedvre fog derülni, csak egyszer lenne az, hogy boldog egy teljes napon keresztül, de ezt még nem éltem meg. Eddig mindig szomorú lett valami miatt, olyan mint egy gondterhelt felnőtt, és nem tudtam hogyan derítsem fel, eddig bármennyire igyekeztem nem ment. Elhatároztam ez a nap csak kettőnkről fog szólni, senki se rondíthat bele semmibe.

     Ez nem vált be. Mondjuk eleinte minden rendben volt, elmentünk inni egy vaj sört a Három Seprűbe, kivételesen nem veszekedtünk egyáltalán, csak élveztük egymás társaságát, magasról téve arra ki bámul meg minket és ki nem. Még mindig akadt egy-két ember aki nem fogta fel mégis mit eszek benne és ő bennem, meg eleve egymásban, mi csak nevettünk az ilyeneken, annyira unalmas az életük, hogy a miénkkel foglalkoznak? Szar nekik. Mégis számomra a legviccesebb az, mikor Draco kiakarta szedni belőlem mit akarok csinálni vele a mai nap, sose láttam ennyire izgágának, azt mondtam volna, hogy felnőttes? Nem az. Először csak pár utalást hintett el, utána viszont rákérdezett mi a fenét tervezek, mert kezd félni. A pánikolásából éltem, élveztem ahogy jár az agya, gondolkozik, legalább nem agyalt azon a témán ami mindig depresszióba sodorta. Adtam neki máris egy okot amiért jobb lett a kedve. Délután mikor visszafelé indultunk elkapott minket az eső, tehát lőttek a piknikezésünknek, és jól eláztunk ráadásul. Igaz eléggé kellemetlen volt, de rengeteget nevettünk közben. Elkezdtünk futni a faluból, de utána abbahagytuk, feladtuk az egészet, mert rájöttünk már így is eláztunk, mint a kutyák. Inkább sétáltunk nevetve egymáson és az egész helyzeten, ha valaki látott minket biztos furcsán meg is nézett, mivel egy varázslattal egyszerűen lepereghetett volna rólunk a víz, de túlságosan élveztük a helyzetet ahhoz, hogy ez eszünkbe jusson.

- Te irányítottad az időjárást? – nevetett önfeledten, majdnem megkönnyeztem a boldogságtól, életemben nem láttam ilyen vidámnak. Haja az arcára tapadt, olyan vizes lett az esőtől.

- Persze Draco, jobb dolgomban kerestem egy varázslatot amivel megváltoztattam az időjárást. – rettentő helyes ahogy a vízcseppek lecsorognak az arcán, szőke haja pedig csillog.

- Na mi van Taylor? Nyitva maradt a szád.

- Kuss Malfoy, vagy megütlek. – somolyogva odasétáltam hozzá és megcsókoltam. Mosolyogva közelebb húzott magához, csókunk hevesebb lett ahogy teltek a percek, túl jól esett ahhoz, hogy abbahagyjam, viszont nem akartam megfázni, ezért eltoltam magamtól és rohanni kezdtem a kastély irányába. Csuromvizesen mentünk be a hűvös iskolába, egyik osztályt választottunk tökéletes helynek ahol melegedhettünk. Meggyújtottam a kályhát és a közelébe raktam le a cuccainkat. Könnyű szerrel megszáradhattunk volna, de így romantikusabb, és egyszerűbb elkapni a megfázást.

- Ha most lát valaki azt hiszi megőrültünk. De…amúgy – huncut tekintettel nézett végig rajtam – nem kellene levegyed a felsődet is? Meg a nadrágot?

- Malfoy, min jár az eszed?

- Semmin.

     Végül megszárítottuk magunkat, mert nem akartunk megfázni, habár sejtettem, így is úgyis az lesz a vége. Csak csináltam neki valami sütit, amit behabzsolt, mint egy idegbeteg, jó volt nézni milyen étvággyal eszi az ételt amit én a saját kezeimmel csináltam több órán keresztül, igen , órákon át, mert a főzés nem az én tudományom. A fiúk nem értették minek bambáskodok annyit, de Hermione büszkén figyelte mit alkotok, ő átérezte min megyek keresztűl. Ennél vidámabb napom még csak véletlenül se lehetett volna, kettesben tölteni az egész időmet vele, este pedig nagyteremben ettünk újra, szerintem már kezdték unni szerelmes pillantásainkat, de kit érdekelt? Undorítóan boldogok voltunk, így le se szartuk ki mit gondol. Megbeszéltük éjjel becsempész a klubhelységbe, mivel egy kis meglepetést szeretett volna ő is csinálni nekem, beleremegtem a gondolatba mégis mi lehet az. Vacsora után mindketten visszamentünk a saját házunkhoz, Hermionét elraboltam a munkájától egy kis időre és találgatni kezdtünk.

- Nem akarlak megijeszteni, de szerintem szeretne valamit.

- Mármint?

- Amit minden fiú szeretne.

- Mi?

- Keysha, látszik, hogy még senkivel nem feküdtél le.

- Miért te igen? – meglepetten néztem rá, mire elnevette magát és megrázta a fejét.

- Nem. Én sem, csak nekem meséltek egyet s mást. Gondolj bele, lehív a saját klubhelységébe, mikor senki sincs ott, meglepetéssel. Nyilván nem puszit akar adni neked.

- Akkor kezdhetek félni? – a gyomrom buckákat vetett, készen állok én erre? Ő és én… egy ágyban… sose gondoltam még ilyesmire. Nem vagyok az a perverz, álmodozós fajta, épp ezért fura belegondolni most abba lehet lefekszünk, sőt Hermione szerint biztos arra megy ki a játék. Egy percre se fordult meg az agyamban, hogy ott hagyna ha megkapja amit akar, szerintem túlságosan szeretett ahhoz, és én is őt. Lehet egy évvel ezelőtt én is egyetértettem volna a rosszakaróimmal, de most jobban megismertem, és láttam azt az összetört énjét amit nem sokan. Tudtam nem akarna bántani direkt, szóval ha arról van szó hezitálás nélkül megbízok benne.