Félrelépés
Gondolom mondanom sem kell,hogy a szüleim rettentően megkönnyebbültek,mikor hazamentem másnap reggel.Akár drámába is illett volna a jelenet,ahogy beléptem a küszöbön anya rám vetette magát és a sok ölelgetés meg puszi adás közben mást sem mondott csak bocsánatot kért,apa a nappali ajtóból nézte a jelenetet és mosolygott,s bár azt mondta,hogy tudta,hogy nem szöktem meg,mégis megkönnyebülés volt látható az arcán.Ebédelni viszont úgy ettünk mintha ez az eset sose történt volna meg,de nem is baj.Nem hiszem,hogy el kellett volna beszélgessünk a történtekről,véleményem szerint már nagy részt beletörődtek a dolgokba,más választásuk nagyon nem is volt,csak az.
Az elkövetkezendő napok remekül teltek.Sokkal több figyelmet fordítottam Lorriera,mint általában szoktam.Vásárolni voltunk,beültünk kávézókba és megállás nélkül csacsogtunk.Egy üzletből ki is küldtek minket,mert túl hangosak voltunk,és állítólag zavartuk a vendégeket.Pedig mi nem is csináltunk mást csak nevettünk,próbálgattunk ruhákat,és rohangáltunk fel alá.Le mertem volna fogadni,hogy naponta vannak ilyen vendégei,és ha jobban belegondolok,hogy meg akartam venni onnan az egyik szoknyát...ezek után többet nem megyek oda be,legalábbis egy ideig biztos nem.
Minden nap beszéltem egy kicsit telefonon Lucas-al és szerintem most már nyilvánvaló,hogy járunk.Minden egyes randink után hazakísér-de csak a sarokig,mert a szomszédok még jobban figyelnek rám,miután hallották mit mondott Mr Chappman-és csókolózunk.Kézen fogva szoktunk sétálni az utcán is,hihetetlenül büszke vagyok magamra,hogy sikerült össze jöjjek vele.Paul nem fogadta olyan lelkesen a hírt,mint Lorrie,de nem is vártam volna másra tőle,hiszen ő egy fiú.
A munka sokkal jobban ment szerdán,mert már fel voltam sokkal jobban készülve.Mint az első nap Mindy hamarabb ott volt,és széles vigyorral várt.Mielőtt még elkezdtük volna a munkát telefon számot cseréltünk és leírtam egy lapra az utcát ahol lakik.Komolyan kezdem megszeretni ezt az állást,jobbat nem is találhattam volna.
A péntek volt viszont a leg eseménydúsabb.Mint ahogy Paul is megmondta,pénteken megérkeztek és miután lepakoltak a házukba az volt az első dolguk,hogy felkeressenek engem.Majdnem szív infarktust kaptam mikor láttam,hogy este négy alak bemászik a szobámba.Nem is tudom mit csináltak volna,ha nem én vagyok a szobámban.
-Ringooo!!-mivel ő mászott be elsőként a sokk hatás eltelte után rögtön hozzá rohantam és hatalmas ölelést adtam neki.
-Héj,héj,hééj.-nyavalygott mellette John-És én?És ÉN?!
Kacagva adtam mindegyikőjüknek egy ölelést,még mielőtt bárki is megsértődött volna.
-Mikor jöttetek?-kérdeztem vigyorogva tőlük.Fáradtan leültek az ágyamra és a szabad székekre.
-Fárasztó.Ott aztán forog az élet.-sóhajtott George.
-Nekem igenis tetszett!Bármikor visszamennék.-vigyorgott gonoszul John.
-De csak Layla miatt.-legyintett Paul.
-Ki az a Layla?-kérdeztem gyanúsan méregetve Johnt.Paul hirtelen a szájához csapta a kezét,amiből azt következtettem le,hogy elárult valamit amit nem kellett volna.A gyanúm egyre csak nőtt ahogy John rondán ránézett.
-John.-felálltam a helyemről és a derekamra tettem a kezeimet,akár csak anya,mint mikor le akar szidni-Gyerünk.Ki az a Layla?
-Egy..lány?-az arca kifejezéstelen volt,és nem akart rám nézni.
-Én is tisztában vagyok vele,hogy egy lány!Azt mondd el,hogy mi történt,amiért nem kéne tudjak róla.
-Semmi sem volt.-szem rebbenés nélkül képes volt az arcomba hazudni.A többiek érezték a készülőben
álló vitát,ezért mindenre próbáltak nézelődni,csak rám nem.Paul meglehetősen érdekesnek találta a falamat miközben Ringo a gyűrűivel játszadozott,George pedig a szobámat nézegette,mintha soha nem járt volna itt eddig.
-John mindketten tudjuk,hogy...-hirtelen leálltam.Idegesen sóhajtottam és a karjánál fogva kiráncigáltam Johnt a szobámból a vendégszobába.Nem akartam,hogy a többiek lássák,hogy veszekszünk,az sose szép látvány.Néha-néha tárgyak is törnek,ezért inkább a vendégszobát tenném tönkre,mintsem a sajátomat.
-Hallgatlak.
-Mondom nem volt semmi!-sziszegte fogai között.Az arca vörösödni kezdett.
-John Lennon.Ha azonnal nem mondod el,hogy mi történt Hamburgban esküszöm,hogy nem állok jót magamért!
-Megb*sztam jó?És tudod mit?!Nagyon is jó volt!Sokkal jobb,mint Cynthiával,Layla legalább értett ahhoz amit csin...-nem hagytam,hogy befejezze a mondatot,egy hatalmas pofont adtam neki.Meglepetésként érte a támadásom,ezért elhallgatott és nagy szemekkel nézett rám.
-Csalódtam benned John.Nem gondoltam volna.hogy ilyen hamar képes vagy megcsalni valakit akit szeretsz.-szóltam halkan.
-Ugye nem hiszed,hogy ez volt az első eset?-kérdezte csípősen-Cynthia az összesről tud.Mary,Jude,Penny,Teresa,Jane,Etell és még sorolhatnám.Neki aztán igazán mindegy,hogy kivel vagyok,csak az számít,hogy legyek vele is.Tudja,hogy vannak igényeim.
-És te ezt ki is használod.-mondtam elhaló hangon.
-Pontosan.-a hangja inkább büszke volt,nem mint aki megbánta a tetteit.Ezen a ponton már nem is ideges vagy ingerelt voltam,nem.Inkább hatalmas ürességet és csalódottságot éreztem a lelkemben,olyan volt mintha John engem csalt volna meg,nem is Cynthiát.Nem is tudom,hogyan hagyhatja valaki,hogy ilyesmi megtörténjen.
-Menj.-mondtam alig hallhatóan.
-Tessék?-kérdezte hangosan.Az idegességem rögtön visszatért.
-Azt mondtam huzz innen a francba!
Nem is kellett többet mondjak,mert rögtön sietős léptekkel visszament a szobámba egyenesen ki az ablakomon.A hangulat már nem volt ugyan olyan vidám,mint mikor megérkeztek,de ahogy telt az idő úgy lettünk egyre csak felszabadultabbak.Johnról egy szót sem említettek,gondolom jobbnak látták,ha előttem ezt nem firtatják tovább,nem is csodálom,rég láttak szerintem olyan idegesnek,mint mikor bementem a szobába.Megbeszéltük,hogy még holnap is találkozunk,és majd ők szólnak mikor.Arra hivatkozva,hogy fáradt vagyok és kell aludnom,elküldtem őket,de igazából persze eszem ágában sem volt még lefeküdni.Az agyam egyre csak kattogott és kattogott,úgy döntöttem,hogy nem hagyhatom szó nélkül ezt az egészet.Bár nem szeretek más dolgába belekotorni,de mivel elég jóban vagyok Cynthiával úgy döntöttem,hogy beszélnem kell vele,még ha éjjel egy óra is van.Ha kell akkor kitépem az ágyból,de beszélgetni fogunk,méghozzá ma!
Cynthia fél órányi gyaloglásra lakott tőlem,de mivel ideges és kétségbe esett voltam,ezért tizenöt perc alatt elértem a lakását.Gyors léptekkel haladtam az ajtója felé és dörömbölni kezdtem.Megállás nélkül egyre hangosabban,míg meg nem láttam,hogy világosság van a háó szobájába.Álmos fejjel kinyitotta az ajtót,szőke haja torzonborz volt szeme alatt fekete karikák éktelenkedtek.
-Michelle,mit keresel itt hajnalok hajnalán?-kérdezte álmos hangon.
-Téged.Beszélnünk kell.-invitálás nélkül bementem a házba és leültem a kanapéra.
-Na de most?-kérdezte halkan és csodálkozva.A megjelenésem,mintha eltüntette volna a maradék álmosságát is.
-Igen.És mégis miért beszélsz halkan?-kérdeztem gyanúsan méregetve a hálószobát.
-Szerinted?Itt van John.-mondta magától érthetődően.Éreztem ahogy ahogy a vér a fejembe száll,de eszem ágában sem volt itt és most jelenetet rendezni.
-Öltözz.Beülünk valahova és szépen elbeszélgetünk.-mondtam visszautasítást nem tűrő hangnemben.Felkaptam a dzsekijét és hozzá dobtam.
-Oké.-kétségbeesetten berohant a szobájába és halkan felöltözött,vigyázva nehogy felébressze Johnt.
-Michelle mondj már valamit!-könyörgött Cyn-Fél órája sétálunk és még mindig nem mondtad el miért kellett kirángatnod éjjel egykor!
-Miért bocsájtasz meg neki Cynthia?-kérdeztem rá sem nézve.
-Tessék?-a hangjából kiszűrtem,hogy egyáltalán nem érti mire célzok.
-John minden egyes adandó alkalommal megcsal és még csak nem is sajnálja.Sőt egyenesen büszke a tetteire.Miért nem rúgod ki a francba?-nyugodt hangnemben beszéltem,de minden egyes szót igazán nehéz volt nem kiordítani a világba.Cynthia nem szólt semmit,ezért rá néztem.Nem kellett volna.A szeméből potyogtak a könnyek engem pedig elfogott a kétségbeesés.Mi van,ha John csak blöffölt én pedig épp most rontottam el egy kapcsolatot?
-Jhaj Cynthia mondd,hogy tudtál róla.-szorosan magamhoz öleltem-Igazán sajnálom én nem..
-Nem.-préselte ki a fogai között-Tudtam eddig is.De nem szakíthatok vele...
-Mégis miért nem?Mitől félsz?Tőle?-kérdeztem határozott hangon,bár belül remegtem akár a nyárfa levél.
-Nem az...én...
-Cynthia bökd már ki!
-Én terhes vagyok!!-ordította magából kikelve,majd a földre esett és sírt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése