11 Fejezet

Felejthetetlen szülinap

  Paul szeme csillogott a kintről beáradó fény miatt,úgy nézett rám nagy barna őz szemeivel,mintha a lelkembe akarna pillantani.Idegességemben a szám szélébe haraptam,de nem túl erősen,nehogy vérezni kezdjen.Eddig bele sem gondoltam,hogy Paulnak is vannak titkai előttem.Azt hittem mindent tudok róla,minden kis apró titkát,fájdalmát,örömét,barátnőjét,álmát...Tévedtem.E téren be kell látnom naiv voltam,hiszen még a saját testvére se tudhatja mit csinál Paul mikor épp nincs a közelében,nem hogy én!Ahogy kimondtam a kérdést-ami inkább válasznak hangzott,nem is kérdésnek-a hangom rekedt volt és úgy éreztem a gyomrom bár mejk pillanatomban felmondhatja a szolgálatot.

-Lucas.-Paul újra grimaszolt amitől a gyomrom megcsavarodott,bármennyire se vagyok vallásos ember,ebben a pillanatban imádkoztam,hogy ne legyen igazam.Sajnos hiába.

-Igen.Akarod,hogy tovább meséljem,vagy inkább ne?-hát ennyire látszott rajtam,hogy nem vagyok jól?

-Mondd csak.-feleltem erős hangon,miközben belül egyre jobban összetörni készültem.

-Tipikus dráma filmben is lehetett volna a jelenet.Benyitottam a szobába,Tyla Lucason feküdt és hevesen csókolóztak.Összetörten meredtem rájuk,de a düh erőteljesebb volt bennem,mint a kétségbeesés.Odarohantam hozzájuk és lelöktem Tylát Lucasról aztán verekedni kezdtünk,miközben az a rib*nc kiabált,hogy hagyjuk abba.Mint kiderült már vagy két hete járt vele a hátam mögött Lucasal,aki pontosan tudta,hogy az én barátnőm.

-Mikor bemutattál egymásnak nem hittem,hogy felismert,hisz játszotta a jó fiú szerepét,nem volt honnan tudjam.Akkor derült ki,hogy felismert amikor este odajött hozzám és egy hatalmas vigyor kíséretében kihívott beszélgetni.Gondolhatod,hogy nem örültem neki,hiszen utálom őt,de mikor kiértünk elég ideges arckifejezése lett.Megütött és megfenyegetett,hogy ne merészeljek ilyen jóba lenni veled,mert ha meglátja,hogy több van köztünk mint barátság meg talál és meg öl.Ironikus nem?-kérdezte szárazan nevetve.

   A fejemet az ölembe rejtettem,aminek sok értelme nem volt,mivel Paul így is hallhatta ahogy épp sírok.Ha tudtam volna erről akkor meg sem akarom ismerni!Több mint fél éve tetszik nekem Lucas és Paul egy szóval sem említette mi történt köztük,és mien ember igazán Lucas.Undorodtam magamtól,és egyben csalódott is voltam.Csalódtam Paulban,mert egy szóval sem említette ez az egész mennyire fáj neki,Lucasban,mert bár járunk még arról sem volt képes szólni,hogy miket csinált,teljesen eltitkolta,de elsősorban magamban.Eddig azt hittem elég jó az ember ismeretem,de most derült csak ki mennyire nem az.

  Paul szorosan átölelt én pedig a vállán sírtam.Hirtelen eszembe jutott,hogy mit gondolhatnak a többiek,ha látnának minket.De ez volt most a legkisebb bajom,nagy késztetést éreztem arra,hogy találkozzak Lucasal és lekeverjek neki egy nagy pofont.Akire most inkább szükségem van az inkább egy lány,Lorrie.

-Paul-szóltam rekedten miközben letöröltem a könnyeimet-Mennem kell.

-Ne!Hova?-kérdezte kétségbeesett hangon.

-Még mielőtt elmennék,van valami sejtésed,hogy George mit akar mondani nekem?-kérdeztem miközben felültem és a tükörhöz sétáltam,hogy elrendezzem magam.

-Nincs,de hova mész ilyemkor?Ma van a szü...-a szeme hirtelen elkerekedett-Várj itt!

  Elkezdtem nevetni,biztos eszébe jutott,hogy ide kell adja az ajándékát nekem.Ismerve őt,eszébe se jutott volna magától,a dátumokban sose volt jó.Nem sokkal később vissza is tért egy kicsi doboz kíséretében.

-Paul ugye nem költöttél sokat?-kérdeztem sokatmondó pillantással méregetve a dobozt,mintha csak egy gránátot rejtettek el volna benne.

-Nem...sokat.-sóhajtva kinyitottam a dobozt amiből egy gyémántokból kirakott karkötő csillogott rám.A szám elkerekedett és Paulra néztem.

-Szó sem lehet róla,hogy én ezt elfogadom!Ez méregdrága lehetett Paul!

-Még annál is több.-nevetett Paul miközben átölelt-De te megérsz nekem ennyit.

-De..de én nem..

-Hallgass már és fogadd el.-nevetett.Mintha minden szomorúságom és fájdalmam el szállt volna olyan hirtelen,amilyen hirtelen is jött.

   Rengeteget nevettem a fiúkkal,egész hajnalig ott voltam náluk.Lucas nem teljesen ment ki a fejemből,ezt még lezáratlan ügynek tekintem míg nem találkozunk megint.Akkor majd meghallgatom az ő változatát és döntök belátásom szerint.Anya mondta mindig,ha egy ilyen helyzetbe kerülnék akkor mindenképpen meg kéne hallgassam mind két felet,csak azután döntsek.Szerinte ez több fejfájást okoz,de megéri.Remélem,hogy igaza volt.
   Hajnali négykor viszont eszembe jutott egy remek ötlet.George ugyebár azt mondta,hogy másnap mondja el az egyik hírét,és ha úgy vesszük akkor más másnap van,szóval kérdőre vonhatnám.
-Héj Georgie.-vigyorogva jeleztem neki,hogy jöjjön ki a teraszra.Az a kis alkohol kezdett úrrá lenni rajtam.Vigyorogva kijött és rögtön rá is gyújtott.

-Tessék?-kérdezte kifújva a füstöt.
-Megígérted,hogy elmondod holnap azt a híret.-a szavak mintha nem is az én számból jöttek volna ki.Kissé még szédültem is,most hogy kijöttünk.
-Majd el mondom,ha kijózanodtál.-nevetett halkan.A nap már kezdte vörösre festeni az eget,megbabonázva néztem.-Hallasz?
-Ja,igen.-nevettem fel-De mondd na!Kapsz jutalmat.-emelgettem fel-fele a szemöldököm.
-Elárulok egy dolgot,kérdezd meg Cynthiától hogy van John-al.Csak ennyit mondok.
   Furcsán rá néztem,de nem szóltam semmit.Visszamentünk a nappaliba,arra vártam,hogy még mindig isznak és kacagnak,de meglepetésemre mindegyikük ki volt ütve.Paul a földön feküdt összegömbölyödve akárcsak egy kis baba,John a kanapén feküdt,fél lába lelógott,a szájából cigi lógott ki,amit még csak meg sem gyújtott,Ringo pedig a fotelben ült és horkolt.Kuncogva betakartam őket egy-egy paplannal és leraktam az asztalra a meg nem gyújtott cigit.George elköszönt és befeküdt a saját ágyába én pedig hazaballagtam.Fel sem tűnt mennyire fáradt vagyok egészen addig míg be nem pottyantam az ágyamba.Ahogy voltam ruhástól ajándékostól beugrottam az ágyba és rögtön el is aludtam.Borzalmas álmom volt.Lucas egy gazdag úri ember volt és kilökött a hatalmas házunkból,én pedig szakadtan róttam egy kis bőrönddel az utcákat.Cynthiával találkoztam,de ő még rosszabb állapotban volt,mint én.Az arca koszos volt és véres,és egy gyereket tartott a kezében,ami nem lélegzett."Te hibád!!"-ordította rám,mire hirtelen felébredtem.Kerek szemekkel néztem magam elé,és éreztem ahogy egy izzadság csepp lassan legurul a homlokomon.Ránéztem az órára,tizenkettő.Gyorsan lerohantam a lépcsőn nem törődve a fog mosással,sminkel,ruhámmal vagy a hajammal.Valami miatt rettentően felzaklatott ez az álom,lehet azért mert Cynthia tényleg terhes.Szinte biztos vagyok benne,hogy eltúlzom az egészet,de jobb félni,mint megijedni,nem?
   George szavai csak még jobban megrémítettek,de hiszen semmi baja sem volt tegnap Cynthiának.Még találkoztam is vele,nem látszott rajta semmi különleges.Csak a szemei fel voltak kissé duzzadva és fáradtnak látszott...Hogy lehetek ilyen naiv?!
-Cynthia!-kétségbeesetten ütögettem az ajtót.Hallottam ahogy matatnak a zárnál aztán Cynthia fáradt fejével rám nézett.
-Megint mit történt?-kérdezte fáradtan mosolyogva.
-Beszélnünk kell.-újra beléptem a lakásába a nélkül,hogy beengedett volna.Körülnéztem és nem láttam sehol John cuccait.Még a hálószobájukban sem,ami azért elég furcsa,mivel együtt laknak.-Hol vannak John cuccai?
   Sírás hallatszott a nappaliból.Gyorsan kirohantam és láttam ahogy Cynthia a földön ül és kétségbeesetten sír.Leültem mellé és óvatosan átöleltem,mint egy törékeny babát.